Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 3. szám - Nagy Antal: Eltérések és ellentétek a bírói joggyakorlatban az elmebetegségeknek a jogi cselekvőképességre való hatását illetőleg

68 felhozott, s nyilván laikus tanuk észleletén alapult bizonyítékokból megállapítja, hogy: ,,az örökhagyó rendelkezett az értelmes akaratelhatározási képességnek azzal a fokával, ami szükséges ahhoz, hogy vagyonának halála utáni sorsát meghatározza, következéskép a megtámadott végrendelet örökhagyó cselekvőképességének szempontjából akkor is érvényes, ha az örökhagyó egyébként elmebeteg volt.' Ismételve, hogy a határozatok kellő mérlegeléséhez szükséges volna az egyes ügyeknek teljesebb ismerete, mint ahogy az a szaklapokban való közlések alapján történhetik, mert a gondnoksági esetek a többiektől nem mindenütt különíthetők el. mégis nem lehet kétséges, hogy a jogggyakorlat ugyanabban a kérdésben két egymással határozottan szembenálló felfogást követ, aminek kiküszöbölése tehát több mint kívánatos, még kevésbé kétséges azonban, hogy nagy nehézségekről van itt szó, s talán legfőképpen azért, mert a jogi fogalmak bonyolultságát sokszorosan felülmúlja az elmebajosság kérdésének a bírói .jogi" tudás területén kívül eső óriási komplexuma, amellyel az ítélőb írónak foglalkoznia kell, s amelynek a felismerésre vezető jelenségeit nem mindig, — rendszerint csak a gondnoksági esetekben, — tárják fel előtte az elmebajos vagy arra gyanús egyént ezirányban életében megvizsgáló szakértők, — kiknek véleményére tehát megnyugvással támaszkodhatik, — hanem az esetek talán nagyobb s nehezebb tömegében laikus észleletekre és csak azokra alapíthatott szakvéleményekre van utalva, amikor tehát a szakvélemény is sokszor csak tapogatózásokra, feltevésekre kényszerül, s nagyon nagy jelentősége van annak a gyakorlati tapalasztalatnak, hogy a tanubizonyítás eredendő gyengéi épen itt nagyon szembeszökők, nemcsak a tanuk hozzáértésének hiánya folytán, hanem még inkább a tanuk gyakori érdekeltsége, befolyásoltsága miatt, s azért, mert ezekben a kérdésekben igen könnyű — tudatosan — valamely érdekre kedvező gyanút kelteni alkalmas általánosságokat vallani, amelyek azonban egy kórkép összeállítására, vagy a szükséghez képest gyengítésre alkalmasak lehetnek. A bírói joggyakorlat ismertetett két irányúsága az 1877. évi XX. tc. 28. §-a a.) pontja szövegezése körül fejlődött ki, amely az elrnvbnjosság fogalmát a — bizonyos törvényileg meghatározott keretben — cselekvőképtelenséggel járó gondnokság alá helyezés okául jelöli meg, anélkül, hogy az orvostudomány és a gyakorlati élet által felvethető lehetőségek figyelembevételének teret látszanék engedni. Arra az egyébként köztudomású körülményre, hogy az elmebajosság mint betegség milyen óriási változatosságban jelentkezik, tanulságos felhívni „A Magyar Alt. Polg. törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság jegyzőkönyvei" című kiadmány 4-ik füzetében foglalt, az 1898. május 6-iki tanácskozásról 41. sorsz. a. készült jegyzőkönyvnek azt a részét, amelyben a nagynevű Vavrik Béla dr. indokolta meg azokat az aggályait, melyeket az elmebajosok közt az ügyeik ellátására való képesség vagy képtelenség szerint felállítandó kategorizálással szemben érzett. Utalt arra, hogy az elmekórtan áttanulmányozása alapján igyekezett kételyeire megnyugvást találni, meg kell azonban