Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 1. szám - A sajtóhelyreigazítási jogról

35 üzleti körében elárusított és átadott, a jóhiszemű vevő tulajdonába mennek át akkor is, ha az eladó tulajdonos nem volt, a valóságos tulajdonosnak tulajdonjoga megszűnik. Szerző utal Nagy Ferenc helyes felfogására, amely szerint szükségképeni logikai folyamánnyal állunk szemben és szó sincs a nemo plus juris elve alóli kivételről vagy ennek az elvnek áttöréséről. Ezzel szemben áll a Grosschmid által felállított — szerző által részletesen és szószerint ismertetett — az a tétel, hogy a keresk. törv. 299. §-a is egyik áttörése az említett elvnek. Szerző annak hangsúlyozásával, hogy a jelen esetben semmiesetre sem lehet származékos tulajdon-szerzésről szó, szellemesen és meggyőzően érvel a Grosschmid felfogásával szemben. Ugy ennél az esetnél, mint a többinél (tkkvi., örökösöd., jogi) szerzőnek — nézetem szerint — teljesen igaza van. Aki elolvassa szerző érveléseit, felfogásának helyességéről meg lesz győződve. Mindenkinek, aki e kérdés iránt érdeklődik, ezt a magas jogászi nívón álló tanulmányt melegen ajánlom figyelmébe. Dr. Schuster. A zsidók egyenjogúsítására és külön jogrend alá helyezésére vonatkozó jogszabályok. írták: dr. Tóth László kir. törvényszéki bíró és dr. Ribáry Géza ügyvéd. A szokatlan cím világosan utal arra, hogy szerzők nemcsak az 1939:IV. t. c.-et dolgozták fel és magyarázzák ebben a munkában, hanem a ma zsidókérdésének és s>z ebből származott zsidótörvényeknek mintegy hátteréül közlik mindazokat a jogszabályokat, amelyek a zsidókra vonatkozóan Szent László királyunktól kezdve megjelentek, nemkülönben az 1867 óta megjelent azokat a törvényeket, amelyek a közélet minden megnyilvánulásában részben kifejezetten, részben épen azzal, hogy a zsidókat külön nem említi, ezeknek egyenjogúsítását létesítették. Ebből a történeti visszapillantásból rendkívüli érdekes, a jogtörténettel intenzive nem foglalkozó előtt eddig homályban maradt kép tárul fel. Olvassuk itt, hogy Szent László tiltotta, hogy „zsidó keresztény asszonyt vegyen társul magához", hogy II. Endre a pápai követnek ígéreiet tett, hogy zsidót nem tesz többé tisztviselőjévé s megakadályozza, hogy a keresztényeket elnyomhassák stb. Általában az a kép alakul ki a munkának ebből a jogtörténeti részéből, hogy a zsidók rövidebb-hosszabb megszakításokkal a magyar történelem csaknem egész folyamán külön jogrend alatt éltek, de ez a külön jogrend nem mindig a hátrányukra szólt, hanem többször az előnyeiket is szolgálta. így IV. Béla elrendelte, hogy ha a zsidók között belső zavar, viszály üt ki, ilyen esetben a város bírája nem, hanem csak a király vagy főkamarása ítélhet. Mátyás király pedig bevezette a „zsidó praefectus" intézményét, aki a zsidóknak a király személye körüli zsidó képviselője volt. A tulajdonképeni egyenjogúsítást a szabadságharc törvényhozása létesítette az u. n. szegedi törvénnyel.