Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jogcímvédelem tanának kérdéséhez

317 A hitelt nyújtó tehát a hiteltudósítóhoz fordul, aki ezeket az előzetes tájékozásokat már elvégezte, és az adós vagyoni viszonyainak, a telekkönyvből ki sem tünő fizetőképességének és főleg fizetőkészségének közvetlen ismeretében többé-kevésbbé használható s értékesíthető felvilágosítással szolgál a lehető legrövidebb idő alatt. A kereskedelmi forgalomnak úgyis inkább a bizalom az alapja, s ez a bizalom kiterjed arra is, hogy az adós van olyan rendes ember, aki ingatlanvagyona telekkönyvi állapotát sem hagyja rendezetlenül. Vonatkozik ez nemcsak a kereskedők kölcsönös ügyleteire, hanem a viszonteladó és a fogyasztóközönség között létrejövő hitelügyletekre is. A kiskereskedői társadalom is réges-rég rájött arra, hogy készpénzüzlet mellett a vevőkör hamar megfogyatkozik és eladásait túlnyomórészt a heti, vagy havi bevásárlási könyvecskék útján bonyolítja le. Könyvre, vagy akár könyv nélkül pedig akkor nyújt hitelt, ha vevőjének egy kis háza, földje van; ha úgy tudja, hogy vevőjének van valamije, amiből a tartozást szükség esetén be lehet hajtani. Miért érdemel már most több kíméletet, méltányosságot az, aki tulajdoni, vagy egyéb jogának telekkönyvi bejegyzését szorgalmazni akár rosszhiszeműségből, akár könnyelműségből, nem-törődömségből elmulasztja, mint az, aki az élet követelményeinek eleget teendő, hivatása körében jóhiszeműen hitelt nyújt? A magyar magánjog nagy tanítómestere, Grosschmicl maga figyelmeztet arra, hogy az általa mutatott út vak követése veszedelmessé is válhatik, s ezért a kényszerű szükség elmultával vissza kell térni az eredeti jogállapothoz: ,,Ha ajtóstól ejtjük el azt a tételt, hogy az ingatlanok tulajdonjogát a vevő csak bekebelezés által szerzi meg, ezzel oly bizonytalanságot plántálunk jogunkba, amely mindent kétségessé tesz . . . Ha megnyitjuk is a telekkönyv szigorának zsilipjeit, legalább ne döntsük le egészen. Konzerváljuk azon idők számára, amidőn népünk a telekkönyvön kívüli szerzéstől valahára elszokik s amidőn ismét visszafejleszthessük a visszafejlődést, amellyel jogunkat a telekkönyvi intézménytől a kényszerítő szükség elterelte, fid. m. 436. *** jegyz.) Ugy hiszem, ez az idő elkövetkezett, de ha szabad folyást engedünk továbbra is a fentiekben helytelemtett gyakorlatnak, megtörténhetik, hogy a laikus közönség ismét elszokik a telekkönyvtől, és teljes joggal!