Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jogcímvédelem tanának kérdéséhez

315 szerző a vele sem kötelmi, sem dologi jogi viszonyban nem álló új szerzővel szemben kap eddigi kötelmi joghelyzete helyett dologi alapút. Tudom, hogy Grosschmid páratlan szellemességgel megalkotott konstrukciója, a „tulajdonszerzés végetti megtámadás" a jogcím mikénti érvényesítése szempontjából mindezt áthidalja, amidőn az első vevőt a közös jogelődön keresztül lépteti fel a telekkönyvbe került tulajdonos ellen, azonban a jogelméleti szempontból előálló azt a fogalmi képtelenséget, hogy a vele közvetlenül szerződött ügyleti ellenfele irányában igénye továbbra is kötelmi természetű marad, ha pedig az ingatlant másodszor el nem idegenítik, örökre az marad, — ez sem tünteti el. Nem indokolt a jogcímvédelmi teória minden elvi alapot nélkülöző továbbfejlesztésének élő jogszabályként való megmerevítése méltányossági szempontból sem. Grosschmid a telekkönyvi intézmény „időleges hurut"-jára hivatkozóit. Nos, ez a hurut ma már elmúlt. Majd egy évtizedes személyes tapasztalat alapján állíthatom, hogy népünk a telekkönyv intézményét megismerte és annak jelentőségét is felismerte. A vidéki telekkönyvi hatóságok, telekkönyvtárai látogatóinak fele laikusokból kerül ki. Számtalanszor megtörtént, hogy a szerződéskészítésre felkért ügyvéd az alig fél órával előtte nála járt, egyszerű paraszti sorból való megbízóját ott találta a telekkönyvtárban a megvenni szándékolt ingatlan telekkönyvét tanulmányozva. Ma már a legegyszerűbb falusi nép is tudja, hogy ingatlanra jogot szerezni csak telekkönyvi bejegyzés által lehet. Ismeri annak jelentőségét is. Megismertették ezt vele a gazdavédelmi és védettségi rendeletek. A leromlott gazdasági viszonyok majd mindenkit hol előbb, hol később kölcsön felvételére kényszerítettek. A tiszta G. lapú telekkönyv ritka, mint a fehér holló. A hitelező viszont elsősorban a telekkönyvet tekintette meg, s a hitelnyújtás egyik feltételeként legtöbbször ott szerepelt a házfeltüntetés, az előző terhek, szolgalmi jogok törlésének, a tulajdonközösség megszüntetésének a kikötése. A népnek tehát volt oka és módja megismerni a telekkönyvet, és le nem kicsinyelni annak jelentőségét. A való élet ismeretében mutat rá Reitzer, hogy a telekkönyvi bejegyzés elmulasztásának oka majdnem mindig „a nyilvánosságtól való bizonyos aversió, főleg azonban financiális szempontok. így különösen az illeték megtakarítása." (I. m. 58/59.) Vidéki ügyvédi irodában működvén, nagyon sokszor kértek annak megakadályozására a felek, hogy vételük az újság heti ingatlanforgalmi rovatában közzététessék, olyan esettel azonban sohasem találkoztam, hogy a jogszerző ne szorgalmazta volna a jogváltozás telekkönyvi keresztülvitelét. Azt is számtalanszor tapasztalom most is, mint telekkönyvi referens, hogy a falusi jegyzőknél a vételhátralék biztosításának legkedvesebb módja az, hogy a szerződést a vételár teljes kiegyenlítéséig a fiókjukban hevertetik. Igen sok esetben azért késlekednek az áttelekkönyvezéssel, mert nincs egyelőre fedezetük az illetékre. Ilyenkor a szerződés kelte