Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 1. szám - Az alkalmazottak joglemondásának érvényessége

18 ennek a házaspárnak az egyik tagja, valamint az ő leszármazóik mind részleges korlátozás alá esnének. Egyszóval a teljesen zsidó jobb helyzetbe kerülne mint az a) pontos nemzsidó — ami tiszta abszurdum. De nincsen sem indoka, sem érdemes célja annak, hogy csorba ejtessék a lezárás elvén sem az ,,egyedüli kivételnek" állított d) pontnál, sem másutt, mert ha a d) pontot kivételnek tekintve ezen a réven egy pár zsidónak tekintendő személyt kivesznek a törvény hatálya alól, annak olyanok fogják megadni az árát, akiket a törvény maga akart nemzsidónak minősíteni, de a legfontosabb alapelv alkalmazásának mellőzése miatt ettől a joguktól elesnének, például a hatodik bekezdésnek a fenti példával illusztrált kiterjesztő magyarázata által — holott e mellett semmi olyan érv fel nem hozható, amelyik megállná a helyét. Indok gyanánt többnyire azt szokták felhozni ugyanis, hogy ha a hatodik bekezdést nem alkalmaznák arra az a) pontos nemzsidóra, aki ezenfelül a b) pont alá is esik, akkor összeütközésbe kerülünk a nemo plus juris elvével, mert ebben az esetben egy zsidónak tekintendő és egy a) pontos nemzsidó között kötött házassággal — ab) pont feltételeinek egyébkénti fennforgása esetében — az a) pontos tehát korlátozott nemzsidó házastárs jogán a másik házastárs úgy emancipálódnék, hogy házastársáról több jog hárulna reá, mint amennyi annak volt. Ez az érvelés azonban erőszakolt és fenn nem tartható. Ugyanis a törvény senkit sem emancipál, hanem a régmúltban történt emancipációt hatálytalanítja. Másodszor senki sem vehető ki a törvény értelmében a zsidók köréből másnak, hanem csakis a saját jogán, nevezetesn a második és harmadik bekezdések pontjaiban foglalt tényállásoknak kizárólag saját maga által való megvalósítása által. A házasságkötés is egy saját tény, amely nem arra való, hogy azáltal személyi minősítvények ruháztassanak át, mintahogy a kiskorú nő férjhezmenetele esetén sem a férj ruházza a nőre a nagykorúság jogát, mert hiszen a nő két kiskorúnak egymással kötött házassága esetén is nagykorúvá válik, anélkül, hogy férjével ugyanez történne. Ha tehát a törvény a b) pontban foglalt feltételek fennforgása esetében korlátlan „nemzsidó" minősítést biztosít annak, akinél a feltételek fennforognak, akkor a korlátlanság is és a nemzsidóság is ezen a címen illeti meg az illetőt, nem pedig házastársa jogán. A d) pontnak kivételként való szerepeltetése tehát nem jogosult, és minden körülmények között elkerülendő volna, mert ha a lezártsági elv elleni támadás a d) pont célbavételével nem a nagyhorderejű pontok egyike ellen irányult is, a támadás kivédését akkor is rendkívül fontosnak kell tartanom, miután a rendelkezések gerincének kikezdése nem maradhatna a többi rendelkezésekre nézve sem káros következmények nélkül. Dr. V. J.