Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jog és a méltányosság

291 minden korlátozás nélkül felelőssé legyen tehető cselekményének, tettének egészen távoli következményeiért. (Pl. az adós felelős legyen azért, hogy mert hitelezőjének nem fizette meg pénzbeli tartozását s a hitelező emiatt a saját jelzálogos tartozását nem tudta az esedékességkor kifizetni, ezért házát elárverezték, tönkre ment s öngyilkos lett és családtagjai eltartás nélkül maradtak.) Az okozatossági elmélet szigorú konzekvenciái elől itt a bíró a mindig nyitott hátsó ajtón t. i. a méltányosság vészkijáratán menekülhet. Kauser szerint a konzekvenciáknak szigorú levonását azért tartják méltánytalannak, mert ellenkezik az egész természetben meglévő s így az emberi psyche mélyén is lappangó szimmetria-tendenciával, mely kiegyenlítést követel. Kelemen László, törvényszékem kiváló tanácselnöke ,,A jóhiszeműség a magánjogban" című munkájában a következőket mondja: A más érdekeinek becsületes tekintetbe vétele, ami a jóhiszeműség és tisztesség tartalmának legkézzelfoghatóbb mozzanata, egyben méltányos is s ez az oka annak, bogy a két fogalmat úgy az irodalom, mint a törvénykezési gyakorlat, sőt maga a törvény is nem egyszer egybekapcsolva, szinonimák gyanánt említi. Mindazonáltal nem szabad szem elől téveszteni, hogy a méltányosság elsősorban a tárgyi jog alkalmazásának szabálya s mint ilyen inkább a bíróhoz szól, mint a felekhez. A méltányosság funkciójának lényege abban a — jogalkalmazáshoz tartozó — szerepében áll, hogy az anyagi igazság minél tökéletesebb megközelíthetése érdekében a szigorú jogi konzekvenciáktól eltérést is enged. V. Végig menvén eként a jog és méltányosság problémájának történeti és tudományos szemléjén, látjuk, hogy a probléma területe nagy, sőt kimeríthetetlen, de már végső kifejlődésében nem is oly komplikált, hanem leegyszerűsíthető a következőkben: Ma már téves és elhibázott dolog a törvényt, a jogot, szembe állítani a méltányossággal, mert a méltányosság nem egyéb, mint a jog helyes alkalmazásának szükséges módja és mert ma már általánosan elfogadott elv az, hogy a jogszabályt méltányosan, vagyis az eset összes körülményeinek mérlegelésével, egyéniesítve kell alkalmazni. Ennek folytán méltán vethető fel az, hogy akkor nem lehetne-e a kérdést úgy megoldani, hogy minden kódex végére egy generális clausula jönne, mely felhatalmazná a bírót, hogy a kódexben foglalt jogszabályokat minden esetben méltányosan kell alkalmazni, minden esetben — ha kell még a jogszabállyal szemben is — ex bono et aequo köteles eldönteni. Ez nem volna megengedhető a Szászy Béla által feLhozott okból, mert veszélyeztetné a jogbiztonságot, különösen a sok bírájú országokban s mert mint Dávid István idézett előadásában helyesen megállapította: a törvényihez kötöttség — szemben az ú. n. szabadjogi iskola tanításával — mindig korlátja kell, hogy maradjon a bírói hatalomnak. Ha tehát a bírónak generális felhatalmazás a méltányosság