Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 3. szám

87 lítés is tétetett a bíróság előtti tárgyalásnál, az újságírónak ilyenekről tudomást vennie nem szabad, ilyeneket lapközleményében reprodukálnia a legszigorúbban tilos. A bíróság megvetése név alatt ismert bűncselekmény miatti eljárás bizonytalan természete a sajtószabadság egyik legfőbb törvényes korlátja Angliában. Homályos és bizonytalan a bűncselekmény jogi természete, miként maga az eljárás is, amelynek módozata teljesen a bíróság szabad, szinte önkényes belátásától függ. Kétségtelen, hogy semmiképen sem kívánatos, hogy a napisajtó a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyeket kommentálja a jogerős befejezés előtti időben. Az sem kívánatos, hogy az igazságszolgáltatás méltóságát gyalázkodás, «vagy nevetség tárgyává tegye és ezzel tekintélyét károsan aláássa. Viszont tárgyilagos nézőszögből meg kell állapítani, hogy a bűncselekmény körvonalozottságának hiánya, az eljárási mód bizonytalansága és a kiszabható büntetés korlátlansága némiképen elrettentőleg hat az igazságszolgáltatás jogos és mindenképen megengedhető sajtóbírálatára is. Ad 2. Az állam érdekeinek védelmét célzó sajtókorlátozások a) lázító rágalom (Seditious Libel) szokásjogi — common Iaw — tanában, b) a fegyveres erő tagjainak kötelességszegésre és zendülésre való izgatása ellen hozott törvényekben (incitement to Mutiny Act és Incitement to Disaffection Act), végül c) a hivatali titoktartásról szóló törvények (Official Secrets Acts) tételes rendelkezéseiben találhatók. a) A lázító rágalom 'valamely rágalomnak irat, nyomtatvány, vagy képes ábrázolat (torzkép, st'b.) alakjában izgató célzattal való közzétételében rejlik. Az izgató célzat magában foglalja azt a szándékot, hogy gyűlöletet vagy megvetést keltsen, vagy ellenszenvet ébresszen az Egyesült Királyság királya és kormánya és törvényekben megállapított alkotmánya ellen, vagy a Parliament bármelyik Háza, vagy az igazságszolgáltatás ellen; vagy hogy a brit alattvalókat felizgassa arra, hogy nem törvényes eszközökkel, hanem másként kíséreljenek meg valamely válltozást létrehozni az Egyház vagy az Állam törvényes rendjében; vagy hogy a különböző osztályok között a rosszakarat érzését vagy az ellenségeskedést felébressze. A XVIII. század elején e tényálladékot némileg rugalmasan értelmezték, mert amint Holt főbíró 1704-ben a bírói székből kinyilatkoztatta: „ha az, aki a népet rosszvéleményre bírja a kormány felől, nem <vonható fellelősségre, akkor egy kormány sem állhat fenn." Ilyen értelmezés mellett e rendelkezéssel könnyen összeütközésbe jutott mindenki, aki oly politikai véleményt nyilvánított, amely a mindenkori kormányra nem volt kedvező. Hiszen igen könnyű bármely ellenzéki iratról bebizonyítani, hogy „ellenszenvet ébreszt a kormány, vagy a Parliament val'amelyik Háza ellen." Ez időben tehát a sajtószabadság állapota éppen oly prekár volt, akár csak a cenzúra fenn-