Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 1. szám - A fellebbviteli érték a gyakorlatban
21 Az Ügyvédi Kamarák Országos Bizottságának megalakulása. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1937: IV. t.-c. értelmében megalakítandó Ügyvédi Kamarák Országos Bizottsága alakulása a közelmúltban ment végbe. Az egyes kamarák megválasztották a bizottságba általuk kiküldött tagokat, ezeken kívül hivatalból tagjai a Bizottságnak a kamarai elnökök és titkárok. Az Országos Bizottság elnöke dr. Kövess Béla a budapesti kamara elnöke, helyettes elnöke pedig dr. Nyáry Béla, a kalocsai kamara elnöke lett. A Magyar Jogászegylet rendes évi közgyűlése. A Magyar Jogászegylet 1937. december 11-én tartotta rendes évi közgyűlését dr. Osvald István elnöklete alatt. A közgyűlésen, a melyet dr. Kuncz Ödön egy. ny. r. tanár előadása vezetett be, dr. Lázár Andor igazságügyminiszter is megjelent. Kuncz professzor előadását bő kivonatban lapunk más helyén közöljük. A közgyűlés elfogadta az igazgatóválasztmány jelentését, továbbá a pénztári jelentést és költségelőirányzatot. Az igazgatóválasztmány jelentéséből kitűnik, hogy az egylet az 1936/37. egyleti évben igen nagyarányú és eredményes működést fejtett ki, felemlíti azonban a jelentés azt is, hogy az egylet tagjainak száma a békebeli létszámnak a felére csökkent, a mi a pénzügyi helyzetet természetesen kedvezőtlenül befolyásolja. A jelentés megemlékezik arról, hogy a háború előtti években az egylet a Magyar Tudományos Akadémiától és az igazságügyminisztériumtól is részesült anyagi támogatásban. Remélhetőleg ezek a támogatások most is megszerezhetők lesznek, már csak az egylet által kiadott folyóiratnak a fenntarthatása érdekében is. Az Országos Ügyvédotthon székháza. Az Országos ügyvédotthon eredményes működésének, vezetősége dicséretes ügybuzgalmának immár látható bizonyítéka az az öt emeletes székház, amelyet a Szemere-utcában, a kamarai székház szomszédságában az év végére készült el s amelynek felavató ünnepségét december folyamán tartották meg. Az ünnepélyen Lázár Andor igazságügyminiszter is megjelent, aki beszédében nagy elismeréssel emlékezett meg az egyesület működéséről. Az Országos Ugyvédszövetség igazságügyi szolgálatainak naptára. Ennek a fokozott gonddal összeállított kis műnek célja az, hogy naptár keretében bemutassa és röviden ismertesse az Országos Ügyvédszövetség által létesített igazságügyi szolgálatokat és azon kívül az ügyvédi gyakorlatban fontos és hasznos tudnivalókat (így különösen illetéktáblázatokat) közöljön. Nem érdektelen a naptár nyomán ezeknek az igazságügyi szolgálatoknak a felsorolása: bírósági gépírószolgálat, ügyvédi vétívszolgálat, üzenetközvetítés, iratkézbesítés, iratbetekintés, bírósági felvonószolgálat. A naptár összeállítója: dr. Ribáry Géza ügyvéd, az igazságügyi szolgálatok fáradhatatlan és invenciózus szerzője.