Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 6. szám - Az igazságügyi szervezet egyes rendelkezéseiről

216 már nem érkezhettek meg, a bizottság tehát mind a két szakaszt változatlanul bent hagyta a javaslatban. A képviselőház plénumában azután, maga a javaslat előadója indítványozta, hogy a 21. §. 2—3—4. bekezdését és az egész 22. §-t töröljék, ami az igazságügyminiszter úr szíves hozzájárulásával megtörtént. Hogy mégis foglalkozom ezzel a tulajdonképpen előttünk sem lévő témával, az azért történik, mert a képviselőházban a javaslat előadója törlési indítványát olyan indokokkal támasztotta alá, amelyek félreértésre adhatnak okot. Azt mondta ugyanis Krüger Aladár előadó úr (felolvassa): ,,Már előadói beszédemben bejelentettem, hogy indítványt fogok tenni a 21. §. 2., 3. és 4. bekezdésének törlése iránt. Nevezetesen a 2., 3. és 4. bekezdés voltaképpen általánossággá kívánta tenni a királyi ítélőbírák és királyi ügyészek státusáról szóló 1920:XX. törvénycikk 13. §-ában meghatározott és a javaslat 21. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezéssel a bírói státus körében továbbfejlesztett illetményviszonossági elvet. Ez méltányosnak látszott; minthogy azonban az 1891:XVII. törvénycikk hatályos rendelkezései meghatározzák az elveket, amelyeknek értelemszerű alkalmazásával a gyakorlatban a számottevő kérdések elintézhetők, a 21. §. 2., 3., 4. bekezdésének elhagyására teszek indítványt". A 22. §. azután ugyanilyen módon töröltetett. Minthogy a törlési indítvány indokolása nem döntés tárgya, ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni nem kívánok, hanem csupán az ellen volna észrevételem, hogy a törlési indítványnak ez az eléggé misztikusszövegezésű tartalma akképpen értelmeztetnék, mintha az 1891:XV1I. t.-c-nek, vagy bármely a státustörvény előtt keletkezett törvénynek volna olyan ma is hatályos rendelkezése, amelynek értelemszerű alkalmazásával gyakorlatilag ugyanaz az eredmény volna elérhető, amelyet a javaslat a törölt rendelkezésekkel elérni kívánt. Történtek a múltban ilyen kísérletek, de azok mindig megtörtek a magyar királyi Közigazgatási Bíróságnak, illetményügyekben végső fokon döntésre hivatott hatóságnak következetes elvi döntésein. Az pedig, hogy az adminisztráció nem vonta le minden irányban ennek a bírói döntésnek útmutatását, hanem olyan esetekben, amikor a dolgot a közigazgatási bíróság elé vinni nem lehetett, azzal a bírói döntéssel ellenkező adminisztratív intézkedéseket tett, ez jogforrássá nem lehet. Nem untatom a mélyen t. Felsőházat ennek az érdemben el sem döntendő kérdésnek további taglalásával, csupán azt emelem ki, hogy itt nem puszta kanapé-processzusról, vagy egyszerű illetménykérdésről van szó; hanem a bírói függetlenség és tekintély érdekében egy megértőbb korszakban hozott törvényalkotásnak, az 1920:XX. törvénycikknek a védelméről.