Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A büntetőbíráskodás

175 tuk. hogy a kis halakat nagyítsa fel. A felvevő komikus mesterkedésének képe után óriási halaik tömegét vetítették le. Megállapíthattuk, hogy azok delfinek. Egy jól kifejlett delfint ökrökkel vontattak, s a sekélyes vízből halakat húztak ki a partra. A halak között emberek foglalatoskodtak. A film első lepergelésekor csak a balatoni kis halak és a delfinek hatalmas példányai közötti különbséget állapítottuk meg, — hisz erre hívták fel figyelmünket is, a részletekre azonban nem figyeltünk. A film másodszori levetítéselkor vettük csak észre és közöltük egymással, hogy a halak körül foglalatoskodó emberek lábai csupaszok és nem a hóban, hanem a homokban járnak. Mások bizom ára nem ezeket, hanem más részieteket figyeltek meg. s tudnániák azokról számot is adni. Ehhez képest ugyanaz a történés, tárgy minden szemlélőre más és más hatással lehet és így az arrói visszamaradt kép terjedelme is eltérő lesz. Ilyen körülményeik közölt a szemlélő a tudatában lerögződött kép levetítésekor, annak előadásakor azt egyéniségén átszűrve tolmácsolja. Ezért észlelhetjük azt, hogy a kihallgatott egyének másés más ténykörülményeknek tulajdonítanak fontosságot s azokat részletesebben tudják leírni. A tanúvallomás fotografikus, minden részletet pontosan visszaadó hűsége tehát nemcsak kétséges, hanem álltaiában kizártnak is mondható. A tanukra is áll Terentiusnák Phormio című vígjátékában tett megállapítása, hogy: ,,quot homines, tot sententiae, közmondásszerűen kifejezve: quot capita, tot sensus. E célból helyesen jár el a kihallgatást foganatosító bíró, ha a tanúnak alkalmat ad arra, hogy észleletét összefüggően előadhassa. Ily módon nemcsak az észlelt dologról kap egy — többnyire egyéni képet, hanem következtetni tud az illető megfigyelési képességére és emlékezőtehetségének megbízhatóságára is. Az igazságkeresés szempontjából azonban nem közömbös annak megállapítása, hogy az illető akarja is-e az emiékezeiében lévő képet hűen visszaadni, vagy pedig -meghamisítva, a bírót tévútra akarja vezetni. A bíró hivatása tehát, hogy a kihallgatott egyének vallomásából — őszinteségüket, megfigyelési képességükei, 'emlékezőtehetségüket, valamint az előadottak logikai összefüggését is mérlegelve — a bűnvádi eljárásra nézve jelentőséggel nem bíró körülményeket kiselejtezze és az így maradt vallomás-részletekből megalkossa a cselekménynek általa igaznak gondolt teljes mását. A bizonyítékok beszerzése után következik tehát azoknak logikai feldolgozása: a tényállás megállapítása. A törvény (Bp. 32E §.) ennek a logikai munkánalk menetét és terjedelmét általánosságban körvonalazza azzal a rendelkezéssel, hogy a bíró a bizonyítás eredménye felett a bizonyítékoknak egyenkint és egybefüggésükben való gondos mérlegelésével határozzon A törvény tehát nem állapítja meg a múltra való visszakövetJkeztetés alapjául szolgáló személyeket és tárgyakat, azaz