Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1. szám - Bíráskodásunk húsz évi mérlege

annak kijelentése elől sem térhetünk ki, hogy nem eléggé gyakorlati. Térszűke miatt csak az összes telekkönyvi bírákra és telekkönyvvezetőkre hivatkozom. Alig hiszem, hogy akadna közöttük csak egy is, aki meg nem állapította volna, hogy alkalmazása jelentékenyen növelte a telekkönyvi hatóságok munkaterhét. Aki vidéken is bíráskodott, majd a legfelső bíróságokhoz került fel, tapasztalhatta, hogy jogkereső közönségünket két nagy táborra lehet elkülöníteni. E két tábor egyike Budapest, másik a vidék. De tapasztalnia kellett azt is, hogy a tételes szabályok nagyobbrészt a fővárosi viszonyok alapul vételével készültek s inkább az üzleti élethez illeszkednek. Ennek káros hatása gyakran elszomorító eredményre: egzisztenciák pusztulására vezetett. Néha egy évtized is eltelt, amíg orvoslás céljából újabb törvényes intézkedés tétetett, vagy amíg a joggyakorlat elvi állásfoglalás útján helyes irányba igazodott. Alig állottak az ítélőbírák nehezebb feladat előtt, mint mostanában. A jelenlegi helyzetben ugyanis a bírónak az ítélkezésnél általában véve széleskörű és gyakorta oly nagy körültekintéssel kell eljárnia, amelybe csaknem félelemszerü aggodalom vegyül amiatt, hogy vájjon az anyagi igazság kiszolgáltatása esetén nem sérti-e meg a sok ezer törvényhely valamelyik rendelkezését? Részben ez az oka annak, hogy az írásbeliség túltengése, amely ma már a peres eljárást úgyszólván elborította, a bírói határozatok indokolására is átterjedt. Ha a bírónak sikerül az anyagi igazságot felismernie és ítéleti döntése által kiszolgáltatnia, akkor igen gyakran a tételes szabályok tömegével kell hadakoznia, vagyis az indokolásban a törvény magyarázatával kell hosszasan foglalkoznia. Ha pedig nem találta meg a helyes törvénymagyarázat útját, illetve, ha a legalaposabb tanulmányozás és megfontolás után is úgy vélte, hogy a törvény szócsöve gyanánt, vagyis a törvénynek többé-kevésbbé inkább formális rendelkezése szerint kell döntenie: akkor már a saját lelkiismeretének a megnyugtatása végett is a legnagyobb részletességgel sorol fel minden lehető indokot, amellyel alátámaszthatja álláspontjának helyességét, illetve azt, hogy a törvény parancsánál fogva másként nem dönthetett. Az ítélkezés, amely normális időkben is nehéz és felsőbbrendű szellemi munkát igényel, ma már küzdelmes feladattá vált, amelynek nehézségeit azonban azok, akik még nem bíráskodtak, rendszerint sem mérlegelni, sem méltányolni nem tudják eléggé, amit tapasztalnunk kellett a végrehajtó hatalom és különösen annak közegei részéről is. Erre mutat egyfelől az, hogy a törvény felhatalmazása alapján kibocsátott nagy terjedelmű és rendszerint gyökeres újításokat tartalmazó rendeletek előkészítésénél elsősorban a pénzügyi