Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3. szám - A jog elhajlása az élettől

92 nyává lett és szétesett. A római jog a kellő időben belevitt rendszerezés és rendszeres továbbfejlesztés következtében az egész müveit világnak már több, mint kétezred éve minta joga. A másik véglet a túlzott rendszerezés. Ez a hiba vitte a német jogot a XVIII. és a XIX. században a Begriffsjurisprudenz hínárjába. A túlzott rendszerezésből, az abstractio-k világából kiemelkedés a mai német jogászságnak a legfőbb törekvése. ,.Eines der Hauptziele der Reöhtsreform lásst sich in einem Wort aussprechen: es gilt, die Volksverbundenheit der Rechtsordnung wiederherzustellen."23) A magyar jog, mint történelmi fejlemény, szerencésen elkerülte mind a két végletet. Nem hullott széjjel rendszernélküli esetjoggá, de nem vált a priori felállított elméleti tételekből levetett puszta logikai rendszervilággá sem. Két olyan mozzanat volt a magyar jog fejlődésében, amely az említett két végletet érintette. Az egyik mozzanat a Hármaskönyvet megelőző idők zűrzavaros állapota volt, amelyről a Hármaskönyv Approbatiojában azt olvassuk, hogy: „Cum enim jura ipsa, nulla scripturae firmitate fulcirentur, . . . omnes judicandi raliones turpissime confundebantur", és amelyről maga Werbőczy is a prológusában azt írja, hogy: „leges, ac hujus regni sanctiones, densissimis tenebris, et caligine obrutae sunt". Ha nem is kell szószerint vennünk ezeket a kijelentéseket, mert bizonyára túlzás van abban, hogy ugyanaz a jogrendszer, amely alig 24 évvel előbb Mátyás király idejében még megfelelő volt az ország rendjének fenntartására, ugyanaz a jogrendszer Werbőczy idejében erre már teljesen alkalmatlanná vált; inkább megfelel a valóságnak az, hogy nem annyira a jogrendszerben volt a hiba, hanem az erős királyi hatalom hiányzott, amely a jognak és főképen a birói ítéleteknek érvényt tudott volna szerezni. Valószínűnek látszik az is, hogy a Hármaskönyvből idézett megállapításokban valami személyes törekvés is van abból, hogy a jogalkotó művének szükségességét indokolja. A másik véglettel a mult század végén érintkeztünk, amikor a Magyar Polgári Törvénykönyv első tervezetét megalkottuk, amely azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a magyar élő jog helyébe egy attól idegen logikai rendszervilág lép. A XVI. század elején jogunknak szétesésétől megóvott Werbőczy Hármaskönyve, amely a magyar jogot évszázadokra megbonthatatlan szilárd egységbe foglalta, a XIX. század végén pedig az ellenkező véglettői, jelesül a magyar gondolatvilágnak idegen törvénykönyvbe sűrűsödéstől megóvott a nemzeti érzésnek a háború utáni erős fellendülése, amely a Polgári Törvénykönyv első tervezetét a magyar életnek inkább megfelelő 1928. évi tervezetbe vezette át. 23) Ezzel a mondattal kezdődik Hans-Otto de Boor érdeikes tanulmánya: Die Methode des englisohen Rechts und die deutsche Rechtsreform. Berlin, 1934.