Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9. szám - A nemzetközi magánjogi visszautalás. 1. [r.]

390 fohászkodom, hogy majdan felettem döntő ítélete úgy hangozzék: ...ló harcot harcoltál!" Isten áldjon és segítsen mindnyájunkat." * * * A budapesti kir. ítélőtábla teljes ülésén Lázár Andor igazságügyminiszter különösen azt emelte ki, hogy Degré Miklós hűséges sáfárja volt azoknak a talentumoknak, amelyekkel az Úristen megáldotta, hív szolgája volt nemzetének, nagy bíró és kiváló adminisztrátor. A miniszter Degré Miklósnak is átnyújtotta a Kormányzó úr által adományozott I. osztályú magyar érdemkeresztet. Dr. Alfödy Dezső táblai alelnök a kir. ítélőtábla, ár. Sztrdche Gusztáv kir. főügyész, a budapesti kir. főügyészség nevében búcsúztatta a távozó táblai elnököt. Degré Miklós beszédét kivonatosan a következőkben adjuk: „A mai nap reám nézve a hála és hálaadás napja. Amire csak gondolok ebben az ünnepélyes órában, ezen a nagy napon, életemnek ennek a nagy fordulópontján, minden a legmélyebb és legbensőbb hálával tölti el lelkemet. Az isteni Gondviselés iránti mélységes hálával gondolok arra, hogy gyönyörű pálya van a hátam mögött. Azt hiszem kevés embernek adatik meg, hogy ilyen hosszú pályára, a bírói pályán eltöltött 47 esztendőre ennyi örömmel, ennyi szeretettel, ennyi melegséggel gondoljon vissza, mint ahogy azt én tehetem. Hangsúlyozom ezt azért, mert attól az órától kezdve, amikor ezelőtt 47 esztendővel, mint joggyakornok a bírói pályára léptem, attól a naptól kezdve mind a mai napig nekem megszakítás nélkül olyan munkakör jutott osztályrészül, amelynek ellátása a legteljesebb mértékben kielégítette ambíciómat és amelynek ellátása nekem csak öröm volt és boldogság. Szóval mindig rajongtam hivatásomért s a hivatásommal járó teendőket hivatalba lépésem első napjától kezdve mind a mai napig mindenkor végtelen lelkesedéssel és teljes odaadással láttam el. Néhány hónap híján 40 esztendőt kevés megszakítással állandóan vezető állásban töltöttem. Nem tagadom, hogy fáj istenhozzádoi mondani annak a pályának, melyet rajongásig szerettem, nehéz elszakadni attól a hatáskörtől, amellyel a szó szoros értelmében össze voltam nőve és fájdalmas búcsút mondani ennek a testületnek, amelynek kebelében feledhetetlen évtizedeket töltöttem el. Mégis, méltóztassanak nekem elhinni, szívesen vonulok nyugalomba. Szívesen, mert a pihenés ideje elérkezett. Lehet, hogy magas korom teszi, lehet, hogy évtizedeken át kifejtett nagy. olykor emberfölötti nagy tevékenység. De lehetséges az is. hogy a magánéletemet a közelebbi múltban ért sorscsapás őrölte meg energiámat. Mindez lehetséges. Tény azonban az, hogy már nem vagyok a régi és legalább mostani érzésem szerint a pihenésre immár szükségem van.