Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Közlési kötelesség és okozati összefüggés

237 IV. Az a kérdés, hogy de lege lata helyes-e az eddigi joggyakorlatunk és de lege ferenda megváltoztassuk-e a törvényt a német álláspont értelmében. De lege lata csakis Kuncz vallja a fentiek szerint, hogy ha az elhallgatott vagy valótlanul közölt körülmény és a bekövetkezett biztosítási eset közti okozati összefüggés hiányzik, úgy a biztosítót támadó jog nem illeti meg. Kuncz azt állítja, hogy az ő ebbeli felfogása a K. t. 474., 475. §-ainak szelleméből és a közlési kötelesség legislativ indokaiból folyik, — de ezen megállapításának megokolásával adós maradt. Ugyanabból a szellemből és ugyanabból a legislativ indokokból kifolyólag összes egyéb kereskedelmi és biztosítási jogászaink és a következetes birói joggyakorlat azt az eredményt vonták le, hogy a közlési kötelesség megsértése esetében a biztosítót megilleti a támadó jog abban az esetben is, ha a kérdéses okozati összefüggés hiányzik. Vájjon forog-e fenn arra elegendő ok, hogy most az ellenkező álláspontra térjünk át, ugyanazon törvényes intézkedés alapján? Erre a kérdésre igennel válaszolni alig lehet. Tételes törvényünkből csak azt az álláspontot lehet kiolvasni, hogy az, aki törvényes kötelességet sért, aki dolose vagy culpose beleviszi a biztosítót oly ügyletbe, melyet az meg nem köt, ha vele az igazat közlik, — rászolgált arra, hogy ne élvezhesse az ő hibájából férges ügyletnek előnyeit. Akinek pedig az a meggyőződése, amit a német 21. §. indokolásakép fentebb közöltem, hogy ez a felfogás túlságosan kedvez a biztosítónak, mert az okozati összefüggés hiányában lényegileg csak az általa tényleg vállalni kívánt körülmények következményeiért felel: annak a törvény megváltoztatását kell kívánnia, — nem pedig azt, hogy a mostani törvénybe magyarázzák bele azt, ami benne nem foglaltatik. De lege ferenda azt látjuk, hogy a svájci törvény és Túry tervezete nem hódolt be az új német törvény álláspontjának. Ezen kérdés tekintetében két álláspont áll egymással szemben. Az egyiknek a megokolását fentebb adtam; a biztosító nem tagadhatja meg a teljesítést, mert ő a valóságban nem viselt nagyobb kockázatot, mint viselt volna abban az esetben, ha az ajánlattevő vele mindent híven közöl. A másik álláspont pedig az, hogy a biztosítót a támadó jognak meg kell ebben az esetben is illetnie, mert a való tényeknek ismeretében ő ezt az ügyletet meg nem köti, az ügyleti kockázatot nem vállalja és a biztosítottnak (kedvezményezettnek) nem szabad előnyhöz jutnia olyan ügyletből, amelyet az ő hibája erőszakolt ki. Ha azoknak van igazuk, akik az első álláspontot vallják, akkor sem sürgős az, hogy e miatt mai törvényünket megváltoztassuk. Egyelőre megmarad a mai törvény és a mai joggyakorlat. Ha majd napirendre kerül az új biztosítási törvénynek a megalkotása, akkor jut sorra annak az eldöntése, hogy melyik álláspontot válasszuk, a mellettük és ellenük szóló összes okok-