Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Az adós-fogság a magyar jogban

14 kodási eseteknek, melyek a köteleeztt fél személyes szabadságát minden alaposabb ok nélkül is veszélyeztethették és tág teret engedtek az adós-fogság alkalmazásával való visszaéléseknek, melyeket, amint általában magát az egész intézményt is, IX. Gergely pápa már harmadfél évszázaddal azelőtt erkölcstelennek és embertelennek nyilvánított és legfőbb pápai tilalma alá helyezett. Az 1486. évi XXIX. t.-c. most szóvá tett rendelkezései szerint ,,ha valaki panaszkodik, hogy egy másik neki adósa, azt, vagy egy másikat, vagy másokat nem kell rögtön kényekedve szerint letartóztatni, hanem a dolgot előbb annak a vármegyének az ispánjánál tartozik bejelenteni, amelyben adósa van . . . S ha az adósnak az elégtételre elegendő vagyona nincsen, először azt, amije van, kell a hitelező részére kiszolgáltatni és fizetésbe adni és azután személyét is a mondott hitelező kezéhez kell átszolgáltatni." Az 1669-ben alkotolt és I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelem által megerősített Compiíatac Coiutitutiones, vagyis az egykor külön Erdélyországnak és az ehhez kapcsolt magyarországi részeknek törvénykönyve azt írja egy helyütt az adós fogságról és ennek megengedhető tartamáról: ,,Lévén ez a szokás is a regius funduson levő városokon és falukon, hogy némely megfogatván valamely embereket, törvényire rá sem mennek és így a fogoly sok ideig a fogságban nyomorog, sőt meg is hal a fogságban. Végeztük azért, . . . hogy ha kik foglyokat tartanak meg, ad quindenam menjenek reá, ha elébb nem is, — egyébiránt bocsáttassék el a fogoly, hogy ha pedig maga, aki megfogatta, reá nem érkezhetnék, . . . nyolcadnapig újabban tartsa meg a tiszt, de akkor osztán végképen igazodjék el dolga, tovább semmiképen ne tartassék, hanem vagy convincáltassék, vagy elbocsáttassák." A magyar jogban ez az adós-fogság tehát sohasem volt olyan kegyetlenül szigorú biztosítási eszköz, mint még a római jog primitív korában, mely a szerencsétlen adóst nemfizetés esetén a hitelező rabszolgájává tette, bár ezt az intézkedést már Kr. e. 313-ban a római jog felvilágosult szelleme is megszüntette a Lex Poetelia révén, mely az adós személyét a hitelező hatalma alól kivonva, ehelyett legelőször állapította meg a mai jogrendszernek is megfelelő vagyoni felelősséget. Egykori végrehajtási törvényünk, az 1836. évi XV. t.-c. már semminemű rendelkezést nem tartalmaz az adós-fogságról, — e korban tehát nálunk már tulajdonképen meg is szűnt volna ez az idejét múlt kezdetleges intézmény (Franciaország az 1867. július 82-iki törvényével, Ausztria és a német államok pedig a következő évben, 1868-ban szüntették meg). Ámde az emléke zetes osztrák korszak alatt hazai földünkön, habár már lénye gesen szelídebb formában, megint csak felüti fejét a Schuldhafi, vagy Leibeshaft, amennyiben az 1852. évi szeptember 16-iki igazságügymin. rendelet által Magyarországon, Horvátországban,