Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - A hatóság előtti rágalmazás a bírói gyakorlatban

287 hatóság előtti rágalmazási bűnügy is felmentéssel végződik, mert A. olyan cselekmény elkövetésével vádolta B-t, amely elévülés folytán már nem volt büntethető. Egyáltalán a birói gyakorlat már odáig ment, hogy ha az ügyészség a Bp. 101. §. 1. pontja alapján szüntette meg az eljárást, vagy a biróág a Bp. 326. §. 1., 3. vagy 4. pontja alapján mentette fel az alapügy vádlottját, minden további nélkül felmenti a Bv. 20. §. vádlottját, mert hiszen az ügyészi megszüntető végzésben, illetőleg a felmentő Ítéletben már benne van az, hogy a feljelentés tárgyává tett cselekményt vagy azért, mert nem bűncselekmény, vagv más okból nem büntethető. Ebb^ kapcsolódik bele a már fentebb egyik példa során említett az a birói gyakorlat, hogy való tényeknek téves jogi minősítés melletti panaszlása büntetendő cselekményt nem képez. Ennek azután az a következménye, hogy merőben magánjogi természetű viták büntető hatóság elé vihetvén, szabadon lehet embereket bűnvádi (a köztudatban megbélyegző) eljárásnak kitenni, mert senki sem köteles — mondja a birói gyakorlat — pontosan minősíteni; így azután minél alaptalanabb (jogi szempontból) a feljelentés, a feljelentő annál biztosabban szabadul. A polgári becsületre nézve feltétlenül veszélyes, esetleg sérelmes álláspontnak megváltoztatására szolgálna, ha a Bv. 20. §. szövege a következő lenne: „vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki valaki ellen hatóság előtt kellő ténybeli alap nélkül bűnvádi vagy fegyelmi feljelentési tesz, ha őt gondatlanság terheli és vádja nem bizonyul valónak." Egészen nvilvánvaló, hogv ha a törvénv szöveg olvan fenyegetően meredne az emberek elé, hogy őket feljelentési szabadságukban gátolná, ez az igazságszolgáltatás céljával nem volna összeegyeztethető. Ámde a könnyelmű vádaskodás és a feljelentésektől való elriasztás között meg van a középút és ez az út szolgálja az emberek nyugalmának, becsületének magvédését, valamint az igazságszolgáltatásba vetett hitet egyaránt. A módosított szöveg szerint mindenki szabadon tehet feljelentést, de azt jól gondolja meg úgy ténybeli, mint jogi viszonylatban, így a feljelentés vizsgálatánál tényleg a gondatlanságra terelődik a súlypont és kérdem: nem volt-e gondatlan a bűnvádi feljelentés megtételénél az, aki a vissza nem fizetett kölcsön miatt sikkasztásért jelentette fel ellenfelét, vagy olyan cselekményt jelentett fel, amely már elévült. Ha a vádlottat nem menti a törvény nem tudása, miért hivatkozhasson arra sikerrel a sértett. Ekkor majd nem lehet kibúvó a törvény szöveg, de egyenes úton járóknak sem rejt veszélyt magában. Mert kellő tág tere nyílik majd a birói mérlegelésnek és a bíróság a felajánlott bizonyítást felvéve, tényleg abban a kérdésben fog dönteni, amely tulajdonképpen életre hivta ezt a törvényhelyet, t i. abban, hogy a feljelentőt terheli-e gondatlanság.