Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - A bűnvádi perrendtartásban szabályozott rendkívüli perorvoslatokról. 1. [r.]

16 széleskörű felélesztése csak igen nehezen és csak az individualizmusfokozatos térhódítása mellett kerülhetett bele a kódexbe. Elfogadható tehát, hogy a törvényhozó mindkét iriányban előre szigorúan megszabott korlátok között kivánt csak teret engedni a jogvita felelevenítésének. Annak a határnak a megvonása, ameddig ez a revízió megengedhető és illetve megengedendő: a legnehezebb büntetőpalitlkai kérdések közé (tartozik és meg kell állapítanunk, hogy épen ezt a kérdést a magyar törvényhozó alakjogi alaptörvényünkben az ideálisát megközelítő módon oldotta meg. A külföldi törvényhozások nagyobb része az újrafelvételi csak mint az elitélt javára szolgáló intézményt ismeri s a mi törvényünk azok 'között, amelyek az in peius való ujrafelvételt megvalósították, az újrafelvételi a felmentett vagy enyhébben elitélt terhére a legtágabban szabályozza. Noha ezen a ponton talián helye lehetne a 450. §. 2. pontját illetően olyan kivánságnak, hogy az elitélt terhére az ujrafelvétel csupán azon esetben engedtessék meg, ha az enyhébben elitélt — új tény vagy bizonyíték erejénél fogva — a törvény által tízévi vagy annál hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő cselekményben jelentkezik elitélendőnek,*) egészben véve változatlanul helyesnek fogadhatjuk el az an peius-ujrafelvétel jelenlegi törvényi szabályozását. Szemben különösen a 'külföldi irodalomban még ma is gyakori véleményekkel, megnyugtatónak és jogpolitikailag is helyesnek mutatkozik törvényünknek az az álláspontja, hogy az újrafelvételi a felmentett vagy enyhébben elitélt férfiére is megengedi. A történelem tanúsága szerint nemcsak az járhat veszedelmes hatással a társadalomban, ha ártatlan egyén Ítéltetik el, hanem az is, ha a bűnös nem veszi el igazságos büntetését. A ténybeli tévedés folytán elitélt vagy súlyosabban elitélt egyén igazságának érvény re juttatását nagy fokban elősegíti a felmentett vagy csak enyhébben elitélt egyén terhére megengedett ujrafelvétel lehetősége, mert a közösség és az egyén viszonylatában szükséges s általában igazságosnak érzett egyensúly gondolatát szolgálja. A maradandóság jegyében született szociális gondolat nyomán kialakuló, közjogi irányban is ható, közösségérzés és tudat, amelynek ma sokfelé szenvedelmes és gyakorta torz alakzatait látjuk, aligha is tenné a jövőben biztosan fenntarthatóvá újrafelvételi jogintézményünket, ha az csak az elitélt javára szolgáló revíziót ismerné. De épen itt találkozunk törvényünk egy olyan nevezetes tévedésével, amely a múltban sok nehézséget okozott s még ma sem jelentkezik orvosoltnak. Az ujrafelvétel — úgy mondhatnók: anyagi — szabályainak a gyakorlatban legfontosabbikát a 446. és 449. §-ok 3. pontjai szabályozzák és pedig — amint erre rrfár 1900-ban .nagy éleslátással rámutatott Vámbéry Rusztem a Magyar Jogászegyletben „Az ujrafelvétel a bűnvádi perrendtartásban" címen tartott nagyszabású előadásában — egymástól eltérően akként, hogy az elitélt javára megengedett ujrafelvételt a törvény ahhoz Mti, hogy az érvényesített új tény *) Dr. Mendelényi László: Bűnvádi Eljárási Jog. IV. 37. 1.