Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 7. szám - Az Inernational Law Association nemzetközi karteljogi bizottságának jelentése

228 láblázatokban ismertető összefoglalásnak szükségessége, mert ilyen up-to-date munkánk nia már nincs (az 1932. évi oxfordi jelentésünkben idézett népszövetségi kiadmányok ma már cél­jaiknak meg nem felelők), de világosan jelzik a karteljog új irányát is. Ez az új irányzat a magánjogi .kérdések fontosságá­nak háttérbe szorulásával a 'kartel'közjog térhódításában, a kartel szükségességének és a termelés, illetve a kínálat megszervezése körül vitt nagyfontosságú szerepének elismerésében, az államnak a belföldi kartelek felett vitt ellenőrző, felügyelő és irányító jog­köre erősbödésében, a termelés, illetve a kínálat szervezésére való hivatottségának hangsúlyozásában (kényszerkartelek létesí­tése, meglevő kartelekhez való ikényszercsatlakozás), mindé mű­ködési körökben pedig a hirói rendelkezések helyett a 'közigaz­gatási úton való intézkedések! előszeretettel való alkalmazásában jelentkezik. Felesleges talán hangsúlyoznunk, hogy mindezek a jelenségek a fcarteljogászt a szeme előtt felbukkanó karteljogi — nemzeti — tételes intézkedések összehasonlító tanulmányozá­sára ösztönzik, mielőtt nemzetközi viszonylatokban egységes jog­civeket szűrhetne le, avagy javasolhatna, illetve egy nemzetközi /karteljogi egyezménytervezetet terjeszthetne az International Law Association vagy bármely más nemzetközi testület nagytekin­télyű areopágja elé. 3. A Nemzetközi kartelek tekintetében a bizottság alsősorban 07 itt észlelhető gazdaságpolitika] fejleményeket és törekvéseket figyelte, kapcsolatban a Nemzeték Szövetsége és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara idevonatkozó tevékenységével. A bizottság úgy a Nemzetek Szövetségével, mint a Nemzetközi Kereskedelmi Kamarával közvetlen érintkezésben állott alulírt előadója útjain, aki ez utóbbi intézménynél mint az International Law Associ­alion observateur délégué-je figyelhette annaik katrtelügyi mű­ködését. A Nemzetek Szövetsége, amely gazdasági és pénzügyi (Sec­ÍÍOII Économique et Financiére), nemkülönben a gazdasági kap­csolatokat tanulmányozó (Section des Relations économiques) szakosztályaiban a nemzteközi kartelek gazdasági és jogi kérdé­seit figyelő igen érdemleges munkát fejt ki, 1933-'ban a londoni Világgazdasági és Pénzügyi Konferenciának napirendjére tűzte a termelés és a forgalombahozatal szerves összeegyeztetésének problémáját. E kérdést a Világgazdasági és Pénzügyi Konferencia gazdasági szakosztálya II. sz. albizottságában („Coordination öf Production and Marketing") és annak alcsoportjaiban tárgyaiba. Az itt érintett problémakör, amely elsősorban a nemzetközi kar­tdeződés fontosságára és e karteleződés újszerű elgondolással és szközökkel való keresztülvitelének szükségességére vetett világot, a konferencia legfontosabb és legsürgősebb kérdéskomplexumá­nak bizonyult. Az első javaslatot idevonatkozóan a francia de­legáció tette, amely a világválság leküzdése érdekében az első-

Next

/
Oldalképek
Tartalom