Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

45 A legkiemelkedőbb élethivatás fennmaradása is csakis addig a határig tekinthető biztosítottnak, ameddig létjogosultsága és védelemre méltó volta a köztudatot áthatja. A munkaterületek elvesztésének azzal lehetne elejét venni s más elemeknek az ügyvédi munkakörbe való behatolását megakadályozni, ha a jogászi képzettségen felül — természetesen szakok szerint megosztva — a gazdasági ösmeretek is mindinkább terjednének az ügyvédi karban, avégből, hogy az ügyvéd az ügyletek és jogcselekményeknek jogi vonatkozásain felül azoknak gazdasági kihatása tekintetében is hasznos tanácsadója lehessen niegbizójának. Ami pedig a munkaalkalmak kérdését egyébként illeti, úgj^ vélem, hogy a büntető jogszolgáltatáson felül az általános és a pénzügyi közigazgatás az az ágazat, ahol az ügyvédi munka szempontjából nagy területek hevernek parlagon, amelyek kisebb jelentőségű részükben csak csekély költséget bírnának meg ugyan, de éppen a tömeges munka kiegyenlítő hatásánál fogva szerényebb igények mellett is tisztességes megélhetést biztosíthatnánaik az ügyvédek tekintélyes számának. Ha az ügyvédi ethika az egyéni propagandát indokoltan tilalmazza is, bizonyos területi (kollektív) felvilágosításra mégis szükség volna avégből, hogy az ügyvédi közreműködésnek az új munkaterületeken való jelentősége és feltételei felől a jogkereső közönség tájékozást nyerhessen. Gondos revíziót igényelnének továbbá az Ügyvédi Rendtartásnak az ügyvédi díjakra vonatkozó, részben elavult rendelkezései és összhangot kellene teremteni a ma használatban lévő — szélesebb körű áttekintés nélkül készült — helyi díjszabásoknak elvei és tarka-barka tételei között, hogy az a tartózkodás, amely éppen az ügyvédi munkáért járó ellenszolgáltatás miatt a közönség /körében tapasztalható, megszűnjék. Némi könnyítés volna várható attól is, ha az egységes birói és ügyvédi vizsgánál kisebb minősítéshez (kötött állami, törvényhatósági és községi állások betöltésénél előnyben részesülnének az ügyvédi oklevéllel rendelkező folyamodók. Az imént előadott egy-két eszmével inkább az ügy iránt való érdeklődésemnek kívántam kifejezést adni, mintsem egy végig gondolt kibontakozási tervezetet nyújtani. Tettem pedig ezt, mert lelki szükségét éreztem annak, hogy jelenlegi élet-halál harcuk közben szót emeljek a magyar ügyvédekért, akikből ezekben a válságos időkben sem veszett ki hivatásuk fenséges voltának a tudata s akiknek hivatalos és társadalmi szervei egyaránt azon igyekeznek, hogy rendjüket a belülről és ikívülről fenyegető veszedelmekkel szemben megoltalmazzák. Végezetül még csak annyit, hogy az ügyvédek öngyilkosságának véget nem érő sorozata és a normális időkhöz képest talán sűrűbben előforduló eltévelyedések, amelyektől különben a többi életpályák sem mentesek, éppen a veszedelem nagyságát és a mentési munkálat sürgősségét helyezik élénk megvilágításba, de semmiképpen sem