Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Magyar magánjog. Öröklési jog

29 kézi törvényekről megállapítja, hogy azok az 1848:XV. törvénycikkel teljesen és tökéletesen eltörölt ősiséggel voltak okozati összefüggésben, az 1848:XX. törvénycikkel pedig összeegyeztethetetlenek, ennek folytán tehát elavultak, mindenesetre helyes lett volna, ha a szerző kifejti azokat az okokat, amelyek alapján a teljesülési döntvény tételének helyességét nem ismeri el és az említett jogszabályokat hatályban lévőknek tartja. Nem lehet a mű hiányossáigául felróna, hogy a Szerző az egyházi személyek utáni öröklés különleges rendjét egyáltalán nem tárgyalja, hiszen ezt a kérdést a Mt. is kirekesztette az anyagából. Ebből a jogszabályanyagból azonban kitűnik, hogy az egyház bizonyos esetekben törvényes, sőt szükségörökös, még pedig esetleg ingatlanra nézve is. Az egyház korlátozott öröklési képességének állítása esetében tehát ez a jelenség is kellő megvilágításra szorul. Nem eléggé meggyőzőek Szerzőnek azök a fejtegetései, amelyeik a végrendeleti öröklés végső gyökerét is a verség részeltetésében keresik (68. 1.). Ha lehet is vitássá tenni, hogy vájjon a törvényes öröklés rendjének megállapítása az örökhagyó feltehető szándéka alapján történik-e, igénytelen nézetem szerint a törvényes öröklési rend a vérség érdekeit teljesen megvalósítja, a végrendelkezési szabadság elismerésének csak az lehet tehát az alapgondolata, hogy az örökhagyó a vérség érdekein kívül egyéb érdekeket is szolgálhasson halála után a vagyonával, így pl. alapítványt létesíthessen. A törvényes öröklési rendnek az örökhagyó vélelmezett akaratára alapítása ellen a Szerző által idézett Zsögöd-féle fejtegetést (203. 1. 3. j.) bizonyos fokig meggyöngíti, ha épen a Szerző által plastikusan bemutatott római jogi pupillaris substitutio esetére (103. 1.) gondolunk. Ha a római jog keretében nem tartjuk absurduimnak, hogy az atya gyermekének örököst nevezett, miért absurdum, hogy a törvény a gyermek örökösét hasonlóképen arra az esetre jelöli ki, ha a gyermek nem jut végrendelkezésre képes állapotba? Itt említem meg, hogy az öröklési jogviszony alanyának tárgyalása keretében megvilágításra kívánkozott volna az az eset, amikor létesítendő alapítvány örököl. (40. és köv. 1.) Félreértésre ad alkalmat, amidőn a Szerző a lemondási szerződés hatálytalanná válásának szerződéses esetét dissensusnak nevezi. „Consensussal jön létre, dissensussal megszűnik." (95. 1.) A dissensus kifejezés annak a helyzetnek a megjelölésére használatos, amikor a nyilatkozatot tevő felek akarata eltér egymástól. A nyilt dissensus esetében a jognyilatkozatokhoz jogi hatály nem is fűződik, a burkolt dissensus esetében viszont a megtámadási problémák állanak előttünk. A szerződés kötelező erejének épen abban áll a szerepe, hogy az egyszer létrejött consensuson alapuló jogokon és kötelezettségeken nem változtat, ha a szerződő felek valamelyikének akarata utóbb módosul és a consensusból dissensus lesz. A lemondó szerződés contrarius actusa is csak consensussal és nem dissensussal jön létre. Az említett — szerintem kifogásolható — szóhasználat előfordul az öröklési szerződés tárgyalása során is. (283. 1.) A Szerző a Mt. 1948. §-ából vonít a oontrario következtetéssel megállapíthatónak véli, hogy a Mt. szerint a hagyományi jogban nincs repraesen-