Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - Az egyfokú fellebbvitel
329 végezhető el; a .felsőbirónak nincs módja arra, hogy a bizonyítás adatait egymással szembeállítsa, összehasonlítsa és eldöntse, hogy az ellentétes bizonyítékok közül melyik bír nagyabb valószínűséggel. A helyes szabály e kérdésben tehát kétségtelenül az, hogy az ítélkezésben megnyilvánuló kettős igazság elsejét: a történeti igazságot, vagyis annak megállapítását, hogy mi történt, mit követett el a vádlott, csak a bizonyítást közvetlenül felvevő elsőbiró állapíthatja meg. Csupán az igazság másik részét: a tett helyes jogi értékelését, vagyis annak megállapítását, hogy a tett bűncselekmény-e a törvény értelmében, ha igen, mi annak a kvalitása s a tettes mily büntetést érdemel, lehet megnyugvással a felsőbiróra bízni, mert ennél a történeti igazság ellenőrzése ki van zárva. Ez az elv megoldja azt a kérdést, hogy a fellebbviteli bíróság mikor állapíthat meg az alsóbiróságtól eltérő tényállást tisztán az iratok alapján. Akkor, amikor a bíróság kizárólag tárgyi bizonyítékok (okirat, szemle jegyzőkönyv) alapján Ítélkezik, mert ezek nyilvánvalóan változatlan alakban terjeszthetők a felsőbíróság elé, tehát ez a közvetlenség elvének sérelme nélkül nyúlhat a tényálláshoz. Ennek azonban kevés gyakorlati jelentősége van, hiszen alig van olyan bűnper, amely tisztán tárgyi bizonyítékok alapján dőlne el, kihallgatásokra sor egyáltalán nem kerül; elvként azonban kimondhatjuk, hogy feltétlenül helye van a ténykérdés felülvizsgálatának, ennek kapcsán új megállapításnak, tehát az arra irányuló perorvoslatnak is, ha a tényállás megállapítása csupán tárgyi bizonyítékok alapján történt. V. Minthogy azonban a kifejtett okokból <az elsőfokú bíróság ténymegállapítását általában egyéb esetekben sem fogadhatjuk el véglegesnek, módot kell találni arra, hogy a ténykérdés a kiemelt alapelv sérelme nélkül más esetben is felülvizsgálható legyen. A tényállás érintéséhez bizonyos alapot nyújt s így a fellebbezés jogi fogalmához közeledik a Bpn. 35. (§-a, amely szerint a Kúria megsemmisíti az alsóbiróságok Ítéletét, ha mellőzték oly körülmény megállapítását, melytől a büntető törvény megfelelő rendelkezésének alkalmazása függ. Például a vádlott azzal védekezett, hogy a magánindítványt arra nem jogosított egyén terjesztette elő s az e tekintetben szükséges tények megállapítását az alsófokú bíróságok mellőzték. E szakaszt tovább fejlesztette a II. Bn. 33. §-!a, amelynek értelmében, ha a semmisségi panasz elbírálására hivatott bíróság úgy találja, hogy az alsóbiróság ténymegállapítása hiányos, homályos, az iratok tartalmával ellentétben áll, vagy helytelen ténybeli következtetéssel történt, az alsófokú bíróság ítéletét megsemmisíti. Tehát ia II. Bn. 33. §-a alapján akkor van megsemmisítésnek helye, ha az alsófokú bíróság valamely tényt megállapít ugyan, de nem az összes oda vonatkozó adatoknak feldolgozásával (hiányos), vagy megállapítása lényeges mozzanatok tekintetében kétséget támaszt (homályos), vagy iratellenes, azaz az Ítéletben felhívott bizonyítékokban nem az foglaltatik, amit az alsófokú bíróság azokból megállapítottnak kijelentett, pl. az ítélet helytelenül ismerteti a tanú- vagy szakértő vallomását, vagy rosszul idézi az okirat tartalmát.