Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám

298 Az ügyvédség hivatásbeli és társadalmi elkülönbülése csak az abszolút császárság korszalkában ment végbe, mert odáig, amint láttuk, az ügyvédi tevékenységet is nehéz elhatárolni a jogtudósi tevékenységtől, s még nehezebb a hivatásos ügyvédeket a pártfogóktól. A császári constitutió-k már zárt testületnek tekintik az ügyvédeket „corpus togatorum" elnevezés alatt, habár kamarai szervezkedésnek nyomát nem találjuk. Az ügyvédeik sorába való felvételt, az ügyvédek jogait ós kötelességeit a császári constitutiók egész sorozata tárgyalja. (Justindanus Codexében a II. könyv 7. titulusában találunk ezekből egy gyűjteményit.) Ebben a korszakban véleményező jogtudósok már nem működtek, ellenben 'az ügyvédekre kötelező volt a jogi képzettség kimutatása. Találkozunk azzal a jelenséggel is, hogy az egységes hivatást követő ügyvédek egy része más hivatásbeli funkciók végzésére vau feljogosítva, mint az ügyvédek másik csoportja. Tehát az ügyvédi bifurkáció jelenségével és ezzel kapcsolatban az ügyvédi numerus clausus problémájával is. A biróságok hierarchiájának megfelelő az ügyvédség tagozódása. A legfőbb fórumoknál csak külön erre jogosított ügyvédek járhattak el és ezeknek a száma meg volt határozva. A keleti praefecturánál pl. 150 ügyvéd, a prefectus urbi előtt 80 ügyvéd, az alexandriai prefecturánál 50 ügyvéd dolgozott. (C. 2. 7. 11. pr.; C. 2. 7. 26. pr.; C. 2. 7. 13. pr.) A keleti praefecturánál Anastasius császár 40-re szállította le az ügyvédek létszámát (C. 2. 7. 22. pr.) s ugj^anő ia syriai praefecturánál működő ügyvédek számát 30-ra szorította le és pedig a tisztviselői létszám csökkentéseinkből ismert u. n. kihalási rendszerrel (C. 2. 7. 24. pr.). Az alacsonyabb fórumok előtt tevékeny ügyvédek száma azonban nem volt korlátozva. Az ügyvédi képesítés kérdését csak az abszolút császárság korszakában szabályozták. A .köztársasági Róma 'közéletében az ügyvédek és a jogtudóso'k nagy szerepet vitték, előkelő pozíciót töltöttek be, de kiképzésük, vagy képesítésük szabályozva nem volt. Aki e pályákra ikészült, a tanulás módját és eszközeit magának kellett választania és megszereznie. A tanulmány sem meghatározott időhöz, sem vizsgához kötve nem volt. Amikor valaki képesnek érezte magát a nyilvános ügyvédi gyakorlatra, megkezdhette azt s a gyakorlat adott aztán csak próbát arról, hogy meg van-e a képessége és készültsége e pályára. Ebihez képest emelkedett híres törvényszéki szónokká, jutott közhivatalokba, vagy tengődött kis ügyvéd módjára (causidicus), vagy éppen más foglalkozásra kellett térnie. Az élet maga volt a vizsgáztató. A jogi alapismeretek és a szónoki tanítás minden jobb családból való római polgár első alaptanulmányai voltak. „Discebamus enim pueri leges XII. tabularum ut carmen necessarium" emlegeti Cicero (de leg. 2., 23., 59.) az ügyvédek és a közpályára készülők továbbiképzése a szónoklás rendszeres tanulásából állott s a jogi ismereteket rendszertelenül leginkább a retorikai gyakorlatokból és a bírósági tárgyalások megfigyeléséből sajátították el. A jogtanulók továbbkép-