Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 1. szám - A biztosító felhívási kötelezettségéről
12 telmeit és nem szabad tőle megkövetelni azt a nagy gondosságot, hogy az egyes fizetési határnapokat pontosan megjegyzi magának. A külföldi törvények egyike sem követeli ezt meg. A biztosítótól megkövetelhető uberrima fides hozta be a biztosítási jogba a kiméleti harminc napot, — ezt a kiméleti időt elejteni a törvényhozó az új törvényben sem akarta és ezt az elejtést a bíróság sem jogosult belemagyarázni a törvénybe ott, ahol minden fogható jel arra vall, hogy a törvényhozó mást akart: éppen az ellenkezőjét annak, amit a bíróság belemagyaráz. VII. „Értelmetlen volna a biztosítottat olyan valami felmondására kötelezni, melynek teljesítésére bírói úton úgy sem volna kötelezhető'*, mondja Dr. Dávid úr. Nem fogalomzavar ez? A biztosított nem kötelezhető a díjfizetésre. De nem ezt mondja fel, hanem a 10. §. első bekezdése értelmében az életbiztosítási szerződést. Ez a szerződés pedig fennáll és teljesítendő mindaddig, amíg a felmondás — tényleg vagy vélelmezetten — meg nem történt. A biztosított tehát a fennálló szerződést mondja fel, nem pedig fenn nem álló díjfizetési köteiezettségét. VIII. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a cikknek az a további okfejtése is, hogy ,,az az elhatárolás, amellyel a 9. §. 1. bekezdése i\z életbiztosítási szerződés kötelező minimális tartalmát megszabta (?) logikailag oda kell, hogy vezessen, hogy annak a megszűntéhez, ami ezen a határon kívül esik, szükség van-e felmondásra vagy elállásra, — hanem éppen ellenkezően csak arról lehet szó, hogy mit kell tenni a szerződő feleknek, hogy ezt a szerződést, illetve a szerződésnek ezt a részét, kötelező hatályra emeljék?" Az a tény tehát, hogy a törvény az életbiztosítási szerződésnél a második stb. díjnak perelhetőségét ikizárja, Dr. Dávid urat arra az elmélkedésre viszi, hogy emellett magának a szerződésnek a fel mondásra van-e szükség és nem inkább annak az elgondolása kell-e, hogy mit kell a feleknek tenniök, hogy a szerződést kötelező hatályra emeljék. Véleményem szerint ez az elmélkedés, ez az elgondolás merően felesleges, mert téves alapból indult ki. Ha bizonyos az, hogy a felmondás nélküli díjnemfizetés a biztosítási szerződést megszüntető hatással nem bír, akkor kétségtelen az is, hogy ez a szerződés — tényleges vagy vélelmezett — felmondás nélkül meg nem szünhetik és díjnemfizetés ellenére nem kell ezt a szerződést kötelező hatályra emelni, mert az kötelező mindvégig, amíg a biztosított felmondása meg nem szüntette. A felhozott példa szerint a szerződés fennáll 1940-ig, ha előbb meg nem szüntetik. Más ok pedig meg nem szüntetheti, mint a biztosított felmondása, vagy pedig szándékolt és akart, azaz felhívás ellenére való, díjnemfizetése. Minő egyszerűk ezek az igazságok, és mennyire kétségtelennek látszanak. Nincs olyan eset, amelyben az életbiztosítási szerződés felmondás nélkül megszünhetik, mert a törvény a felhívás ellenére való nemfizetést is felmondásnak tekinti — 10. §. harmadik bekezdése —