Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9. szám - Az öröklési jogon alapuló követelések átértékelése külföldi örökösök javára

386 kapcsolatokat és megbízható útmutatást nyújt jogalkalmazónak és jogkereső közönségnek egyaránt. Nem mulaszthatjuk el külön megdicsérni a gondos jogszabálymutatót és a vezérszavak jegyzékét, melyek a könyv gyakorlati használhatóságát lényegesen emelik. Ha valami kifogást lehel lenni általánosságban a munka ellen, ez épen arra vonatkozhatik, hogy a szerzőt lelkiismeretessége bizonyos túlzásba ragadtatta: felvette munkájába hellyel-közzel az olyan döntéseket is, melyek már meghaladottaknak tekinthetők. Nem hallgatja el ugyan elavult voltukat, azonban holtsúllyal terhelte meg a különben is nagy terjedelmű könyvet, amit pedig elkerülhetett volna kissé nagyobb ökonómiával. Másik általános kifogásunk csak a nyomdatechnikára vonatkozik: célszerű lelt volna eltérő nyomással tüntetni fel a törvény- és rendeletszövegeket ott, ahol szószerint vannak közölve. Ami a szerző magyarázó megjegyzéseit illeli, ezek általában helyesek. Különösen értékesek a szerzőnek a vadászterületről, a vad tulajdonjogáról és a haszonbérleti szerződésről szóló fejtegetései. Részünkről csak kél kérdésben nem tudunk egyetérteni a szerző felfogásával. Egyik az elkobzás kérdése. A szerző azt tanítja, hogy a kihágások eseteiben nem kötelező az elkobzás, hanem a biró belátására van bízva. De lege ferenda nagyon megszívlelésre méltó álláspont. De lege lata tudlunkkal új értelmezése a Kbtk. 25. §-ának, mely azonban aligka számíthat követésre. Nem nagyon szerencsés ugyan a törvényszöveg, de aligha értelmezhető máskép, mini úgy, hogy a Kbtk. 25. §-a szerint az a körülmény, hogy a cselekmény csak kihágás, nem állja útját a Btk. 61. §-a alkalmazásának. Már pedig ez a §. kötelezően rendeli" az elkobzást az ott megszabnit feltételek meglétében. Más az eset,- ha a bűnösségi nemek szerint különbőz létünk. Az elkobzás a szándékos kihágás esetében kötelező, gondatlanságból elkövetett kihágás esetében pedig birói gyakorlatunk szerint egyáltalában nem alkalmazható. Másik kifogásunk a vadászjövedéki kihágásra vonatkozik. Nem lünleli fel a szerző, hogyan viszonylik az 5007/1924. P. M. sz. rendelet a jövedéki büntetőjog tárgyában kiadott 1928. évi rendeletekhez. Az bizonyos, hogy a büntetési tételekre a 18400/1928. P. M. sz. rendelet 6. §-a értelmében is az 5007/1924. sz. rendeletet kell alkalmazni, s az is bizonyos, hogy a pénzbüntetés átváltoztatására hatásköré továbbra is a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságának van, mert a 31,000/1928.1. M. sz. rendelet 2. §-a értelmében az átváltoztatás csak annyiban tartozik a törvényszék mint jövedéki büntetőbíróság hatáskörébe, amennyiben jogszabály máskép nem rendelkezik. Ehhez képest nem érintik az új rendeletek az 5007/1924. P. M. sz. rendelet 17. §-a 2. bekezdését sem, mely szerint a pénzügyigazgatóságnak pénzbírságot (helyesen pénzbüntetést) megállapító határozata, nemkülönben a közigazgatási bizottságnak a pénzbüntetés átváltoztatását elrendelő határozata ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak van helye. De az elévülés tekintetében is az 5007/1924. P. M. sz. rendelet irányadó, mert a 18,000/1928. P. M. sz. rendelet 15. §-ában megállapított elévülési idő csak annyiban alkalmazható, amennyiben jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, már pedig az 5007/1924. P. M. sz. rendeletben mégszabott 1 évi elévülési idő rövidebb, mint a 18,400/1928. P. M. sz. rendelet 15. §-ában meghatározott 3 év.