Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 6. szám - A törvénykezés egyszerűsítéséről. [Elhangzott a Magyar Jogászegylet perjogi szakosztályának és a Budapesti Ügyvédi Körnek 1930. április 29-én tartott együttes ülésén.]

202 Változatos és immár közel negyvennégy ével felölelő bírósági pályafutásom, úgy érzem, kötelességemmé teszi, hogy szervezeti és eljárási kérdéseinkhez, ha arra alkalmam nyílik, hozzászóljak. Elmélyedve már most ennek a Hosszú bírói szolgálatnak bőséges tapasztalataiba, azokból végeredményben azt a meggyőződést merítettem, hogy az igazságszolgáltatás jóságának a kérdése a birói kar arravalóságán fordul meg. A bírói szervezet és a perrendtartások megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik a birói hivatás gyakorlását, — az ügyvédi testület értelmi és erkölcsi színvonala is kétségenkívül befolyásolhatja azt, — de mégis a bírák [jelleme, erkölcsi integritása, socialis érzéke, tudása, bölcsessége és hivatásszeretete nyújt biztosítékot arra nézve, hogy valamely nemzetnek az igazság eszméje legyen és maradjon az uralkodó planétája. A birói szervezetnek, amint imént említettem, befolyása van a jogszolgáltatásra. Két rendszer áll egymással szemben. Az egyik az angol rendszer, amely kevés számú u. n. birókirály kezébe teszi le az igazságszolgáltatás sorsát, akiket már készen vesz át az ottani nagy tekintélyű ügyvédi testület tagjai közül. A másik a continentális rendszer, ennek körében a teljesen hasonló elveken felépült német-, osztrák- és magyar rendszer, amely a saját maga nevelte hivatalnokbírák óriási seregét viszi ütközetbe, sok birói fórummal és lehetőleg nagy létszámú tanácsokkal. Az igazságszolgáltatás megbízhatóságához ez a rendszer eddigelé megkivánta, hogy a peres ügyekkel három fokozatban folyton emelkedő létszámú collegiumok foglalkozzanak. Az életviszonyok változatossága, szövevényessége és a polgári és büntető ügyeknek ezzel kapcsolatos szédítő elszaporodása a tanácsok szerkezetének az összevonását, a tanácstagok számának az apasztását vonta szükségképen maga után. Az 1928. évben a Felsőházban tartott egyik beszédemben igazságszolgáltatási viszonyainkkal foglalkozva, rámutattam erre a feltartóztathatlan folyamatra. Nevezetesen kimutattam, hogy a régi hétszemélyes Tábla, a mai Kúriának jogelődje az 1723. évben bekövetkezett nagy törvénykezési reformot követőleg még tizenegyes tanácsban ítélkezett. Ez a létszám azután kétszáz .esztendő alatt tizenegyről kilencre, majd kilencről hétre és azután az új polgári perrendtartás életbeléptetésekor ötre csökkent. Ugyanez történt a királyi Tábláknál is. Ezek 1723-ban még kilences tanácsban Ítélkeztek s ez a tanácsi taglétszám azután fokozatosan hétre, ötre, majd a polgári perrendtartás életbeléptetése alkalmával háromra szállott alá. Ennek a létszámcsökkentő folyamatnak a hullámai eljutottak a törvényszékekhez is és a háború és a forradalmak után először kényszerrendeletek, azután törvények az egyes-