Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - A közbenszóló ítélet elleni külön perújítás kérdése

módon általánosan megengedő §-a nincs az osztrák CPO-ban, amint a magyar PP-ben sincs. A SET. 105. §-a egyezett az osztrák szabályozással abban, bogy a mennyiség kérdésében a tárgyalási csak a közbenszóló Ítélet jogerőre emelkedése után engedte meg. De különbözött attól abban, hogy a közbenszóló Ítéletet nem általában a jogorvoslatok, banem csak a fellebbvitel szempontjából mondotta ki végitéletnek. Az osztrák CPO-nak a semmiségi keresetet (Nichtigkeitsklage) és illetve az újrafelvételi (Wiederaufnabme) szabályozó 529. és 530. §-a alkalmazásában tehát nem is vitás, hogy a közbenszóló Ítélet ellen (az 534. §. szerint a tudomástól egy hónap alatt, de jogerőtől tiz éven belül) külön ilyen kereseteknek van helye, mert semmiségi és újrafelvételi kereset is jogorvoslat és e szempontból, vagyis nem pusztán csak a fellebbvitel szempontjából tekintendő ott a közbenszóló Ítélet végitéletnek, mint a magyar PP-ben. (L. Neumann. Kommentár, 1915 II. 1547. és 1551. 1., 529. §. I. és 530., 531. §. 1. jegyzetet.) Már itt ki kell azonban nyomatékosan emelni, hogy a magyar jogszabályok (SET 105, de méginkább a PP. 391. %.) eltérnek a német, illetve osztrák anyajogtól a végítélettel való azonosítás tekintetében. Ezért ezeknek judikaturája és irodalombeli felfogása a magyar jogszabály értelmezésében nem lehet irányadó. A magyar jogi szabályozási illetően: Az 1868:LIV. t.-c.-ben foglalt PTR. 133., 134., 136. és 137. §-ai értelmében a felek összes támadó és védő eszközeiket, bizonyítékaikat tartoztak a periratokban felhozni. Tehát nem is volt módjukban a pervita valamely kérdését elkülönítetten tárgyalni. Továbbá a PTR. 249. §-a értelmében minden jogügy ugyanazon egy Ítélet által volt eldöntendő. Ez a szabály általában vonatkozott a fellebbviteli bíróságok Ítéleteire is a lényeget nem érintő törvényes kivételekkel (1S81:LIX. t.-c. 41. és 43. $-ok). Ha a fellebbviteli bíróság nem volt abban a helyzetben, bogy egy és ugyanazon ítélettel az előkérdéseket, köztük a kereset jogalapját is, meg az érdemet is eldönthette volna, az Ítéletet fel kellett oldani (PTR. 108. és 109. ^-ok.). Elvileg és a törvény intenciójának hűen megfelelve tehát a rég u. n. rendes eljárásban nem lehetett a pervita valamely elkülönített részére nézve közbenszóló ítéletet hozni. A gyakorlatban természetesen előfordulhatott, hogy a bíróság mégis hozott közbenszóló Ítéletet. Különösen, ha kereshetőségi jog, jogalap biánya vagy más hasonló okból az alsó bíróság a keresetet elutasította és a felsőbíróság kimondotta, hogy a kereset jogalapja megáll vagy a kereset kereseti jog hiánya okából el nem utasítható. Ámde helyesen a fenntebb idézett jogszabályok értelmében ez esetekben is feloldóan végzéssel kellett volna határozni. Az egy és ugyanazon Ítéletben való eldöntés törvényes kötelességéből önként folyik, hogy a régi rendes eljárásban nem igen lehetett vitás s talán gyakorlatilag nem is merült fel vita arra nézve, hogy közbenszóló ítélet elleh nem volt megengedve az önálló perújítás? A törvénynek a perújításra vonatkozó rendelkezései sem engednek az ellenkezőre következtetni. A bosszú perujitó határidők (6 hó, 10 év) is ellene szólnak ennek. (1881 :LIX. t.-c. 69. és köv. §-ai.). A germán perjogi szabályozás hatása alatt nálunk először az 1893:18. t.-c.-ben foglalt u. n. sommás eljárás 105. §-a ad törvényes alapot a közbenszóló Ítéletnek. E szerint: A bíróság a követelésnek alapja és mennyisége szeiúnt elkülönithető vitáknál az alap fennállását közbenszóló ítélettel előzetesen megállapíthatja. Ez ítélet a fellebbvitel szempontjából végitéletnek tekintendő. A PP. 391. §-ában ezt a szabályozást átvette, de elhagyta az utóbbi magyarázati szabályt. (Ennek jelentősége méltatására alább viszszatérünk.)