Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - Amerika legújabb monstrum-pöre

207 miniszter (Secretary): Hon. Walter L. Fisher (Interior), Hon. Charles Nagel (Commerce and Labor) és Hon. George Wickersham (Attorney General), akik a leghivatottabb interpretátorai a biróság elé kerülő szövetségi akták szellemének s egyben koronatanúi is az ügynek, mint akik az Interstata Commerce Comissiók megalakitása és újjászervezése idején az egyes nagyobb társaságokkal közvetlenül is fontos tárgyalásokat folytattak. Az egész ügyet a „St. Louis & 0'Falion Railway Companie" inditotta el. Hogy ez a vasut-társaság aránylag milyen jelentéktelen, arra jellemző, hogy még azok között a társaságok között sem fordul elő cége, amelyek legalább ezer mérföld hosszúságú vaspályával, illetve oly budgetel rendelkeznek, amelynek évi forgalma legalább 100 millió dollár. Pedig ilyen vasúttársaság több mint száz van az Egyesült Államokban. Mindennek ellenére egyik napról a másikra nem remélt nevezetességre tett szert és a többi nagy vasúttársaságok nem győzik eléggé elitélni fellebbezését, amely uélkül ez az egész valorizációs lavina talán elmaradt volna. A St. Louis & O'Fallon vasúttársaság ügyének a genezise ugyanis a következő: 1926. év folyamán az Interstate Commerce Commission e kis vasúttársaságra is kivetette azt a kvótát, amelyet a Transportation Act értelmében az államkasszába befizetni köteles, És ezt a kvótát nemcsak az 1926. évre állapították meg, hanem évekre visszamenőleg, egészen 1920-ig, amikor a bizottság több évig tartó hatalmas munkáját megkezdette. Mint később látni fogjuk, éppen ebből a több évi bizottsági munkából, illetve az ezzel együtt járó dollár-devalvációból származik a bonyodalom. A Transportation Act 4. és 6. §-ai, illetve ez utóbbinak 15. bekezdése, világosan előirja, hogy az emiitett bizottságok az egyes vasúttársaságok vagyoni helyzetétiek szorgos mérlegelése után a mindenkori bevételek arányában állapítják meg azt a kulcsot, amely az illető vasúttársaságnak az állammal szemben teljesítendő fizetési kvótáját meghatározza. Minthogy azonban a bizottságnak történetesen rengeteg munkája volt (közel ötezer vasúttársaság mérlegeit kellett átvizsgálni), jelentésével csak 1926-ban készült el s a St. Louis & O'Fallon vasúttársaság fellebbezése szerint elkövette azt a végzetes hibát, hogy az 1920—1925-ig terjedő időszak vagyoni értékelését is az 1926. évi dollár-index kalkulációja alapján állapította meg. A társaság szerint ez a rendelkezés a vállalatot egyenesen csődbe kergetné, mert nyilvánvaló, hogy a dollár öt éven át lassan, de következetesen bekövetkezett átértékelődési folyamata az 1926. évi index-számok alapján sokkal magasabb kvótát eredményez, mint ha ezt az arányt az egyes évek akkori dollárvásárló-érték szerinti indexszáma alapján állapitotta volna meg a bizottság. így előáll a helyzet, hogy a régebbi évek kisebb keretek között mozgó budgetja és mérlegei ellenére, a társaságnak mégis, a dollár időközben bekövetkezett átértékelődése folytán, egy lényegesen magasabb kvótát kell fizetnie. Még hozzá öt esztendőre visszamenőleg, amely körül mény még a legerősebb anyagi bázissal biró vasúttársaság üzleti egyensl^lyát is felfordítaná. Az európai jogász előtt ez az ügy természetesen nem hat az újdonság erejével. Ehhez hasonló, talán számokban szerényebb ügyek nálunk. Magyarországon is előfordultak, ha nem is éppen vasuttái*saságokkal kapcsolatban. Az egyedüli uj momentum, amely általában minden európait meglep, hogy a „dollár de- és revalorizációjárói" beszélnek. Annak a dollárnak az át- és elértéktelenedési folyamatáról, amely dollár oda át, tul a nagy vizén, mindenütt mint a legállandóóbb értékű pénzegység szerepel, amelynek állandóságánál csak legendás belső értékessége nagyobb. Az amerikai birói fórumok azonban annál kevésbbé voltak és vannak meglepődve. Ez az ügy természetesen megjárta az alsóbb fórumokat is. mig Taft hétszemélyes consiliuma elé került. De mindenütt balszerencse kisérte szereplését. Előbb a Kansas City, Federal Districi Court, majd a Missouri, Federal Circuit Court utasitotta el a társaságot azzal, hogy a Transportation Act rendelkezésein alapuló bizotsági kvótamegállapítás érvénye megtámadhatatlan és egyik biróság sem látja annak szükségessé-