Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - Támpontok a bizományi ügyletek felismeréséhez

185 Egyébként el kell ismernem, hogy dr. Staud Lajos más elgondolásból levezetett, kifogástalanul és tökéletesen keresztülvitt véleményt adott, nemkülönben, hogy igen helyesen mutatott rá a m. kir. Kúria helyes döntésének valóban téves és megtévesztésre alkalmas indokolására. A jogászközönség egy nagy részének óhaja volna, — ugy hiszem — hogy dr. Staud Lajos, minthogy már a lakásrendelet 13. §-án alapuló felmondással foglalkozott, most a bérleti jogviszony megszüntetésének általános hatásaival és alapelveivel is foglalkoznék, hogy igy a lap hasábjain történt cikkezések pozitiv eredményeképpen az egyöntetű joggyakorlat megvalósulhatását elősegítsük. Budapest, 1929 március 11. napján. Támpontok a bizományi ügyletek felismeréséhez. Irta: Dr. Kozma Károly, törvényszéki és kamarai hites könyvszakértő. Az utóbbi évek rossz hitelviszonyai miatt az áruhitelezők kétes bonitásu vevőiknek csak oly módon hajlandók eladni, ha a fizetést tőlük büntetőjogi uton is ki lehet kényszeríteni. E célból a kereskedők a bizományi eladás formáját választották. Ez a forma mindaddig igen jól bevált, amig a büntetőjogi felelősségre vonáskor a védelem az ügylet bizományi jellegét kétségbe nem vonta. A Btk- 355. §-át és a reá vonatkozó joggyakorlatot átnézvén, nem találjuk a bizományi ügylet fogalmának meghatározását, elegendőnek látszott a „bizományi" kifejezés használata — épen ugy. mint „a tulajdoni jog fenntartása" kitétele — a sikkasztás tényálladékának megállapítására, eltekintvén attól a kivételektől, amidőn a felek közti magánjogi, rendszerint elszámolási viszony a sikkasztás fennforgását kizárta. Az összehasonlítás végett szükségesnek látom, hogy pár szóval megemlítsem a bizományi eladásról kialakult büntetőjogi felfogást: a sikkasztás szándéka megállapittatott, valahányszor a jogtalan eltulajdonítás vagy elzálogosítás a konkrét tényekből jogi bizonyossággal kihámozható volt. Mégis különbséget találtam abban, hogy magának a bizományi árunak, avagy pedig ellenértékének elsikkasztását bírálták el. A bizományi áru tekintetében a joggyakorlat régebbi szigorúsága mindinkább enyhült, mert, amig régebben a bíróságok nem vették figyelembe a bizományos jóhiszeműségét, illetve erre való tekintet nélkül Ítélték el, ha az árut a megbízónak felhívására ki nem adta; ujabban elitélték azt a bizományost, aki nem tette meg a szükséges lépéseket arra, hogy a végrehajtásilag lefoglalt bizományi áruk feloldassanak a zár alól és felmentették azt a bizományost, aki jóhiszeműen adta el hitelbe a bizományi árut. A bizományos kezeihez befolyt ellenérték tekintetében a joggyakorlat szigorú felfogása nem változott, mert amig régebben is elitélte azt a bizományost, aki a nála befolyt vételárat felhívásra azonnal kiadni nem tudta, ugy most is idegen ingó dolognak tekinti a bizományos kezeihez begyült ellenértékeket, amelyekből csakis a bizományi jutalék levonását engedi meg. A most ismertetett joggyakorlatból arra kell következtetni, hogy büntető ügyekben az ügyletnek bizományi jellegére nézve