Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A köteles rész és ági vagyon sérelme joggyakorlatunkban

165 a kvóta emelését, amikor azt a leszármazó örökösök (gyermekek) nagy száma miatt a humanitási szempontok is valóban indokolttá tennék. Amikor tehát a birói gyakorlat 15 év óta állandó jellegűnek látszó oly irányt követ, amelynél fogva az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokban meghatározott legszűkebb mértéket is szűkítette, ezáltal eltért ősi jogfejlődésünk irányától, amely általában véve mindenkor a méltányosság felé törekedett. Hasonló az eset az ági öröklés tekintetében követett joggyakorlatra nézve is. Az ujabban követett birói gyakorlat ugyanis az 1922. évi P. I. 235. számú kúriai határozat meghozatala óta az ági vagyon fogalmi körét s ezzel az ági öröklés terjedelmét megszorította, kimondván, hogy oly esetben, „amidőn a közös törzsről szállott vagyon a közös törzs egyik leszármazójáról végrendelet vagy ajándékozás utján a közös törzs egy másik leszármazójára hárul ugyan, de olyanra, aki a végrendelkező vagy ajándékozó után törvényes öröklésre hivatva nincs, az ekként hárult vagyonra a hitvestársi örökléssel szemben ági öröklésnek helye nincs". Ez a határozat a korábbi ellentétes gyakorlatról emlitést sem tesz, sőt a döntés lényegére vonatkozóan indokolást egyáltalán nem tartalmaz, amennyiben az indokolásban csupán a most idézett kijelentésre szorítkozik. Egy évvel később a P. I. 1528/1923. számú hasonló tartalmú határozatában a kir. Kúria szintén nem hoz fel idevonatkozóan érdemleges indokot, mert csupán a „birói gyakorlat alapján kialakult jogszabályra" hivatkozik; noha — mint emiitettem — az 1922. évet megelőző időben éppen ellenkező gyakorlat követtetett. E részben figyelmet érdemel az 1917. évi 3313. számú kir. kúriai határozat, amelynek indokolása kiemeli, hogy az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 10. §-ában nem foglaltatik olyan korlátozás, amelynél fogva a javak ági jellegének fenmaradása attól függene, hogy a megajándékozott az ajándékozó ági oldalrokonnak egyúttal törvényes örököse is legyen s ebből kifolyóan kimondja, hogy a vagyon ági minőségét nem a törvényes öröklési rend sorozatába való közvetlen örökösödési jogosultság, hanem a törzs közössége határozza meg. Ezt a jogi álláspontot az elméleti jogászok is helyesnek találták. így dr. Szászy-Schwartz Gusztáv a Jogtudományi Közlöny 1917. évi 42. számában közzétett cikkében, dr. Szladits Károly pedig, aki az idevonatkozó joggyakorlatot is részletesen ismertette, a Jogtudományi Közlöny 1917. évi 44. számában „Oldalágról ajándék utján hárult ági vagyon" cimen megjelent, nagy figyelmet érdemlő értekezésében a 3313/1917. P. I. sz. határozatban elfoglalt elvi álláspont helyességére nézve azt a nyomatékos indokot is felhozta, hogy ellenkező álláspont, vagyis a kir. Kúria legújabb álláspontja mellett, az életben maradt ajándékozó esetlégönmagát is kirekesztené a tőle származott vagyonban való öröklésből a megajándékozottnak szerzeményi örököse javára. Mindezek ellenére a kir. Kúria 1925. évben a legelői emiitett (P. I. 235/1922. sz.) határozatát 567. szám alatt a Polgárjogi Határozatok Tárába felvette s ezzel annak elvi jelentőséget tulajdonított. Ha már most figyelembe vesszük, hogy ez az elvi határozat tulajdonkép érdemi indokolást sem az Ideiglenes Törvénykezési