Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1929 / 5. szám - A köteles rész és ági vagyon sérelme joggyakorlatunkban
162 okon alapszik; célja az, hogy az egyes vagyontárgyak természetbeni megosztásával vagy a vagyonközösséggel járó jogviták és nehézségek kikerülhetők legyenek. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a kiszámítás és kielégítés módozataira nézve követett szabályok a kötelesrész mennyiségének a törvényes örökrész felében történt meghatározására vonatkozó anyagi szabály lényegét érinteni egyáltalán nem kívánták; különben pedig a kiszámítás és a készpénzben való kifizetés eme módszere szükségkép az évtizedes tapasztalatokra alapított azon a feltevésen nyugodott, hogy a pénznek, mint általános értékmérőnek és csereszköznek állandó belső értéke jelentékeny eltolódást nem fog szenvedni. Amikor azonban több mint 40 éves békebeli állandó joggyakorlat után a pénz értékének csökkenése bekövetkezett: a bíróság eleinte mind a három szabályt változatlanul alkalmazta, aminek következtében számos kötelesrész iránti igény a hadikölcsönkötvények sorsára jutott; később az ily perek elintézését a m. kir. Kúria szüneteltette abban a reményben, hogy a törvényhozás fog ebben a kérdésben dönteni; végül pedig, amikor ez be nem következett s a függő perek eldöntése tovább halasztható nem volt s időközben a korona stabilizációja bekövetkezett: a kötelesrész iránti igényeket (mereven az eddigi módszerek szerinti kiszámítással) — eíőbb aranyértékben, később pengőben valorizálva — de nem teljes mértékben, — ítélte meg. Ma is az a gyakorlata, hogy a kötelesrészt mintegy 80%-os valorizálás alá vonja, azzal a stereotip indokolással, hogy a pénzérték csökkenésével járt veszteséget a felek egyaránt viselni tartoznak. Ennek a gyakorlatnak, illetve az ily döntésnek a tévessége könnyen kimutatható. Ugyanis a bíróság nincs jogosítva arra, hogy a kötelesrészt törvényes mértékénél kisebb terjedelemre szorítsa s ezzel mintegy a feléntuli sérelmet honosítsa meg, mert törvényes szabály biztosítja a szükségörökösnek a minimumot, amely őt maradék nélkül megilleti s a szükségörökös az ő kötelesrészének kiadását vagy kiegészítését az arra kötelezett féltől teljes mértékben és hiánytalanul megkövetelheti. Még pedig a megajándékozott idegen az egész ajándék erejéig, ha pedig a kiszolgáltatásra kötelezett fél törvényes örökös, ez örökségnek a saját kötelesrészét meghaladó egész értéke erejéig felelős. Ennélfogva a kötelesrészt valorizálás esetén sem lehet megcsonkítani, annál kevésbbé, mert ezt nem lehet egy elbánás alá vonni az olyan kötelmi vagy kereskedelmi ügyletből keletkezett követelésekkel, amelyekért ellenérték adatott s amelyek után kárkamat is jár. Ezekután azt kell vizsgálnunk és megállapítanunk, hogy a joggyakorlat téves volta mire vezethető vissza 1 Nézetem szerint arra, hogy a biróság a kötelesrész mennyiségére vonatkozó, tételes gyanánt elfogadott, anyagi szabály mellett a kiszámítás és kielégítés módozata tekintetében követett nem irott szabályokat is mereven, valóságos dogmaként alkalmazta akkor is. amikor ezek a szabályok egymásba ütköztek, figyelmen kívül hagyva azt a jogelvet, hogy jogok találkozása vagy éppen összeütközése esetén az erősebb jognak kell érvényesülnie. Az bizonyos, hogy a készpénzbeli egyenérték megállapítása a kötelesrész megállapításánál sok esetben nem mellőzhető, így különösen oly esetekben, amidőn a szükségörökös természetbeni juttatásban is részesült s még csak a különbözetet nem kapta meg; vagy oly gyakori esetben, amidőn a hagyatéki vagyon, állagának sérelme nélkül, nem osztható fel. így az Ideiglenes