Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2. szám - Francia törvény a "kereskedelmi tulajdon" védelmére

58 által meghosszabbított bérletekre is kiterjed. Ennek megfelelően kimondja azt is, hogy az e helyiségekre nézve netán másokkal mar a törvény életbelépte előtt kötött bérleti szerződések hatálytalanok. (Arra, hogy a javaslat egyes elvakult propagálói a törvénynek ezt a visszaható jellegét egyszerűen le akarták tagadni, nem érdemes szót vesztegetni.) Igaz, a törvénynek meg van az a hatalma, hogy ha akarja, visszahasson. De más a hatalom és más annak okos kezelése. A magánjogok világában, ahol a contractus contrahentibus legem ponit elve uralkodik (Code civil 1134.), a visszaható törvényes rendelkezés letagadhatatlan forradalmi jelleggel bír, aminthogy ezt maga a Code civil is kifejezett szavakkal kizárja. (Art. 2.: La loi ne dispose que pour l'avenir; elle n'a point d'effet rótroactif.) A törvényjavaslat védői egyébként hetet-havat összehordtak a javaslat elméleti megokolására. Beszéltek arról, hogy a tulajdonost naturális obligatio terheli pontos bérlőjével szemben a megujitásra (!). Felhozták a joggal való visszaélés szempontját, amit a tulajdonos követne el a megújítás megtagadásával. (Notabene: ez a fogalom a francia jogban még távolról sincs annyira kiképezve, mint a német BGB.-ben. A Code civil természetesen még nem ismeri, az egész a birói gyakorlaton nyugszik.) Ezeket az urgaraentumckat cáfolni sem szükséges. Csak az utóbbira nézve talán mégis annyit, hogy ha visszaélésnek minősitjük a tulajdonosnak azt a tényét, hogy a kedvezőbb ajánlathoz ragaszkodik, •— legyen ez az ajánlat a birák véleménye szerint bármennyire túlzott és aránytalan is (mit tartozik őreá a másik fél spekulációinak vizsgálata?): akkor innen már csak egy lépés a Marx tanítása, hogy maga a tulajdon sem más, mint visszaélés. Pikáns argumentum egy kapitalista érdekeltség szájában. De e jogi kifogásokon felül súlyos jogpolitikai aggályok is támadnak a törvénnyel szemben. Egy társadalmi rétegnek adott privilégium szükségképen maga után vonja más rétegek követelődzését hasonló kedvezményezésre, így mindenekelőtt a földhaszonbérlőnek már régebbi keletű mozgalma annak az értéktöbbletnek megtérítéséért, melyet a hosszú haszonbérlet ideje alatt a föld javításával okoztak, máris új lendülete nyert a kereskedők javára szóló lex singularis után. (V. r ö. Rivet, La protection de la propriété commerciale, Páris, 1926. 276 s k. L). Valóban miért ne követelhetné a haszonbérlő is a privilegizált bérletmeghosszabbitást, ha a kereskedőt ez megilleti? Aztán előállhatnak az orvosok, ügyvédeik, művészek stb., kiknek szintén van Iklientélájuk, mely egy bizonyos helyhez fűződik és így tovább. A vége könnyen az lehet, hogy eljutunk a földtulajdon középkori megkötöttségéhez, melytől vaíó megszabadulást az uj idők egyik legnagyobb vívmányaként tanultűk a történelemiben s a közgazdaságtanban. De magára a kereskedelmi osztályra, mint egészre sem mondható a törvény csupán üdvöt hozónak. Igen, a már bennülök élvezik a törvény előnyeit, de mi lesz az uj generációval, az uj alapításokkal, ha az üzletbelyiségek túlnyomó nagy százalékán rajta ül a régi, elő jogos cégek nagy serege? Kötöttség, az uj erők kifejtésének mesterséges akadályozása itt is, mint amott. Valóiban nagy ár annak a klientélának védelméért! Meg kell említenem végül, hogy a törvény szerkesztésmódja is, melyet maguk francia magyarázói is nagyon empirikusnak minősitenek, sok kívánnivalót hagy fenn. Eljárásimódja bonyolult, pontatlan. Az ügy, hacsak a feleik köziben meg nem egyeznek, három külön eljárásban háromszor (esetleg négyszer) fogja foglalkoztatni a 'bíróságot. Nagy a kilátás arra, hogy mint a törvény