Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2. szám - Jogszabályok az egyke ellen

Jogszabályok az egyke ellen. Irta: Di. Tunyogi Szűcs Kálmán. A gyermekikorlátozás megakadályozásáról folyó viták során mindinkább terjed hazánkban az a kívánság, hogy korlátozni kell a végrendelkezési szalnulságát azoknak, akik nem élnek törvényes házasságban, gyermektelenek vagy kevés gyermeküek, illetőleg, hogy ezeknek hagyatékából egy rész törvénynél fogva az államra szálljon. Ez a kiváuság legutóbb oly formában nyert kifejezést, hogy a gyermektelen a vagyonát egyáltalában :ne, az egy gyermekes osak vagyonának egyharmad részét, a két gyermekes csak vagyonának kétharmad vészét hagyományozhassa érvényesen s a vágyómnak az a része, amely végrendelkezés tárgya nem lehet5 az államra szálljon, vagyis, hogy az utóbbi vagyonrészre a törvényes öröklés eddigi szabályai ne alkalmaztassanak; a kívánt rendelkezések hatályosságát pedig azzal javasolják erősíteni, hogy a nem házasok, a gyermektelenek és a (kevés gyernieküek felügyelet alá vétessenek abból a szempontból, hogy nem tékozolják-e el még életükben vagyonukat; érvénytelenek legyenek azoknak ajándékozási szerződései; végül a tékozlók ellen hivatalból gondnokság alá helyezést és vagyonelkobzást is lehessen alkalmazni. Igénytelen egyéni véleményem szerint ezelk a javaslatok jogi szempontból alapos kifogás alá esnek. Nem kívánok azoknak tüzetes jogi bírálatába bocsátkozni, de a közvélemény biráló működését meg akarom indítani annak megállapításával, hogy a felsoroltakhoz hasonló magámjogi korlátozások egyetlen modern állam törvényeiben sem találhatók, sőt a római birodalom családvédő törvényeiben is teljesen eltérő alapú rendelkezések voltak. Szolgálatot vélek teljesíteni azzal, hogy az idevonatkozó ó-római jogszabályokat — amelyeket a kiváló jogérzékükről elismert rómaiak alkottak — röviden ismertetem. A római őslakosság népesedéséneik hanyatlása és a, társadalmi erkölcsök romlása ellen Kr. e. 18. évben adatott ki a lex Júlia de maritandis ordinibus és Kr. u. 0. évben a lex Papia Poppaea. A forrásművekből kivehetőleg ezek a törvények minden rómaira kötelezővé tették a házasságban élést: férfiakra 25—60, nőkre 20—50 éves koruk iközött, viszont az emiitett korhatárok felett vagy alatt tiltották a házasságkötést. Akinek házassága a másik fél halála vagy válás folytán megszűnt, az bizonyos türelmi idő (3, majd 2 év) után újból köteles volt házasságot kötni. A törvény azt rendelte, hogy a szabadon szülötteknek (ingenui) három, a felszabaditottaknak (libertini) négy — törvényes házasságból született gyermekük legyen. Akik a törvénynek megfelelő házaséletet (matrimonium secumdum legem Juliam) éltek, azok jutalmat kaptak és kedvezményekben részesültek, pl. a hivatalok elnyerésénél és a hivatalhely megválasztásában. Ha az illető nő volt, akkor külön díszruha viselésére nyert jogot, mentesült a római nőkre általában kötelező gyámság (tutela mulierum) alól és — ami más nőt nem illetett — öröklési jogot nyert gyermekei után. A háromgyermekes atya leánya mentességet kapott a^ Vesta papnőjévé besorozás alól. Másrészt, aki nem élt a törvénynek megfelelő házasságban (coelebs), az joghátrányokat szenvedett, pl. nem jelenhetett meg bizonyos nemzeti ünnepségeken és nem