Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 6. szám - A nemzetközi döntőbíróságok és bíróságok határozatainak kötelező ereje illetékességük kérdésében, különös tekintettel az erdélyi földbirtokreform végrehajtása tárgyában felmerült magyar-román vitás esetre

207 est evident que tous les commissaires sorit liés par cetté décision et dans Vobligation absolue de ne pas arréter le cours de, la procédure par leur absence".23 IX. A paktum 13. cikkének utolsó bekezdésében irt kötelezettség alól a Tanács csupán akkor lenne felmentve, ha a meghozott Ítélet a III. alatti fenti fejtegetések értelmében valódi semmisségben szenvedne. És tényleg pl. Politis azzal akarja igazolni a Tanács eddigi eljárását, hogy a vegyes döntőbíróságnak „illetékességi körének túllépését kell szemére vetni".28 Ezzel azonban a következőt kell szembeállítani: Amint IV. alatt kifejtettem, a nemzetközi vitás esetek békés elintézéséről szóló hágai megállapodásnak 73. cikke, amelyet Ausztria-Magyarország és Románia is és pedig ebben a vonatkozásban fenntartás nélkül ratifikált,27 az összes döntőbírói eljárásokra nézve érvényes, amennyiben a perces feliek köziötltii fcüliömöis megállapodások nem ellenkeznek vele. Minthogy pedig a vegyes döntőbíróságokra nézve, amelyeknek nemzetközi döntőbirói jellegét soha egyik fél sem vonta kétségbe, a felek nem állapodtak meg semmiféle a 73. cikknek derogáló szabályban, ez a rendelkezés a fennforgó esetben alkalmazandó. A 73. cikk értelmében azonban akkor mindenesetre nem forog fenn excés de pouvoir, ha az illetékesség kérdésében hozott elöntés „en interprétant le comp,romis ainsi que les autres traités qui peuvent étre invoqués dans la matiére . . ." hozatott meg. Már most azonban a legcsekélyebb kétség sem foroghat fenn aziránt és nem is vitatták egyik oldalról sem, hogy a T. A. M.-nek szóbanforgó hatáskörmegállapitása a tekintetbe jövő szerződések magyarázatán alapul. Románia ugyan kétségbevonta ennek a magyarázatnak a „helyességét". Ámde az „excés de pouvoir" kérdésében az érvényben álló nemzetközi jog szerint nem arról van szó, hogy az illetékességi szabályok magyarázata „helyes"-e, hanem egyedül és kizárólag arról, az illetékesség felől való döntés a hatásköri szabályok magyarázata utján hozatott-e meg vagy sem. Ezáltal egy többé-kevésbbé szubjektív zsinórmérték helyébe egy objektív zsinórmérték lép. Mert világos, hogy valamely szerződéshely magyarázata nem kell, hogy mindig egyértelmű eredményre vezessen, minthogy gyakran alapos érveket lehet felhozni ugy az egyik, mint a másik magyarázat mellett. Ennélfogva az a kérdés, hogy melyik magyarázatot kell „helyes"-nek tekinteni, gyakran vitás lesz. Ezzel szemben objektíve meg lehet állapítani azt, hogy a döntőbíróság valamely hatáskört magának csupán alaptalanul igényel, avagy az odavágó szerződések magyarázata utján mutat ki a maga részére. Nagy, eddig alig méltatott haladást jelent tehát a hágai békeokmányokban, hogy az excés de pouvoir megítélésének ezt az objektív mértékét mint kötelező szabályt felállították. 25 I. h. 69. 1. 28 Zeitschrift für Ostrecht. I. 1230. 1. 1927. 87 Liszt—Fleischmann: Das Völkerrécht. 571. 1. 1. jegyzőt. 1925.