Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - A helyreigazítási jog reformja

is helyreigazittathatók s a helyreigazításra a felelős szerkeszti) kötelezhető. Summa summarum: a mi álláspontunk szerint a nyilttérrovatban és a hirdetési résziben megjelent közleményekre az 19i4: XIV. tc. a helyreigazitási kényszert nem terjesztette ki. Egy azonban bizonyos: ki kell terjeszteni sürgősen, mert hiszen a hirdetési részben, >de különösen a nyilttér-rovatban nap-nap mellett jelennek meg olyan kölemények, amelyekkel szemben az azokban megtámadottaknak a védekezésnek nem üzleti, hanem jogi alánokon nyugvó lehetőséget feltétlenül biztosítani kell. Természetes, szerintünk ez is csak ugy történhetik, hogy a törvény ezen közlemények helyreigazítására nem a felelős szerkesztőt, hanem a felelős kiadót kötelezi. 2. Szükségesnek tartjuk a St. 20. és következő szakaszainak oly értelmű módosítását, hogy a nyilttér- ás hirdetési rovatban megjelent közlemények kivételével, az időszaki lapban megjelent közlemények helyreigazítására a lap -felelős szerkesztője köteles, ő kötelezhető arra és a bírósági tárgyalásra ő idézhető meg. Az 1914:XIV. tc. a helyreigazításról szóló összes szakaszaiban a „szerkesztő" szerepel, mint a helyreigazítás közlésére kötelezett személy. Bár Vajkó idézett kitűnő müvében egész természetesnek és nem is indokolandónak tartja azt, hogy a „szerkesztő" alatt „felelős szerkesztő" értendő, a gyakorlatban igen sok helyütt a szerkesztőség bármelyik tagját — különösen a jogilag ismeretlen „főszerkesztőt" — elfogadják a (helyreigazító eljárásban a szerkesztőség képviselőjéül és a helyreigazító kötelezettség passziv alanyaként. Indokolják ezt többek között azzal a figyelemreméltó érveléssel, hogy az St. egyike a legmodernebb törvényeinknek, alkotói kiváló sajtójogászok voltak; ha tehát ez a minden tekintetben mintaszerűen felépített törvény összes egyéb vonatkozásokban felelős szerkesztőről beszél, a helyreigazítást szabályozó részben pedig következetesen csak szerkesztőről", azt véletlennek, tollhibának tulajdonítani nem lehet, ez szándékosan törént és oélja az volt, hogy a helyreigazitási eljárás gyorsasága és eredményessége végett ne kelljen egy meghatározott személlyel szemben lefolytatni azt, hanem panaszlottként el lehessen fogadni a szerkesztőség bármely tagját, a köznapi értelemben vett „szerkesztőt". Szerintünk ez a felfogás téves, a helyreigazitási eljárásban is esak a felelős szerkesztő képviselheti a lapot, csak ő kötelezhető a nyilatkozat köz zétételére, azonban ez csak a törvény különböző rendelkezéseinek egybevetéséből állapitható^ meg. Nevezetesen: a) a St. háromféle újságírót ismer: felelős szerkesztőt, segédszerkesztőt és munkatársat. Mindegyikről külön, a speciális névmegjelöléssel beszól, ha különleges jogviszonyukat szabályozza, ellenben az 57—60. §-ban, ahol közös jogviszonyok nyer szabályozást, a törvény a „szerkesztőség tagjai" gyűjtőfogalmat használja. Ha a helyreigazitási kötelezettségnek passziv alanya a szerkesztőség bármelyik tagja lehetne, a törvény a „szerkesztőség tagja" kifejezést használná a „szerkesztő" helyett; b) a St. 30. §-áuak 3. pontja szerint, aki a helyreigazító nyilatkozatnak bírói határozatta] kötelességévé tett törvényszerű közzétételét elmulasztja, kihágást követ el és megbüntetendő. Az utolsó bekezdés szerint: ha a helyreigazító nyilatkozat közzététele a kiadó utasítása folytán maradt el, a kiadó büntetendő. Ha már most a helyreigazító nyilatkozat közzétételére a szerkesztőség bármelyik tagja kötelezhető, megeshetik, hogy a felelős szerkesztő megakadályozza a helyreigazító nyilatkozat közzétételét, A kötelezett munkatárs ártatlan a közzététel elmaradásában, a kiadó nem büntethető, meg kell büntetni a kötelezettet, ami egyrészt