Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - Értékjog és zálogjog. 3. [r.]

164 illetik, szintén járulékos haszonélvezet. Szorosan vett zálogjogi jogosítvány vau azonban az úgynevezett autiehi'esls tacitaesetóben, amiikor a neinjkjainiatozó követelés telkin tétében kelé tikezett zálogjog emeltében a zálog gyümölcséből a hitelező a törvényes kamatnak: megfelelő értéket tarthatta rneg. Az antichnesiis taoita esetében luigyanis ia hitelezőhöz (természetben jutott gyümölcsöt pénzértéke szerint kellett szémibavenini. Zálogjog a piiguus későbbi formája és a hypotheea, amelyek esetébein bizonyos formaságok megtartásával a zálogtárgyat maga a hitelező eladhatta. Justiinianus az eladás jogát arra az esetre is biztosította, ha azt a feleik nem is kötöttéik ki, de ebben az esetben bizonyos fonmiaságolk megtartását szabiba meg váralkozáisi idő betartásának és az adás lismételt 'megdntésének inegkiváinásával. Ha a zálogeladás nem silkerült, a justiniainusi jog szerint _ lehetséges volt, hogy a hitelező maga lépjen fel a zálogtárgy vevőjeként (impetiiatio doiminii), de ebben az esetben a vételár meghatározása már birói útra tartozott és a hitelező kielégitése után mutatkozó felesleg összegét is ezzel a bíróság határozta meg. A zálogelladásnak ezt az esetét már csaik egyetlen szociális irányú lépés választja el a modern jelzálogjog esetében igényheveendő hiirói úttól, nevezetesen annak a felismerése, hogy a zálogeladásnalk a hitelezőre bizása nemcsak akkor rejt magában veszélyt, ha a zálogtárgy vevője a hitelező, hanem akkor is, ha a vevő harmiadilk személy és hogy ebben az utóbbi esetben nem elégséges a hitelezőnek omnds dilii'genttiiara ikötelezése. hanem praeventiv eszközökkel kell gondoskodni arról, hogy a diligentia megszegésére ehhen a vonatkozásban és különösen a vételár megszabásában ne is kerülhessen a sor. Az impetfratio dominü esetéből miegálliapitható, hogy a római jog is ismert esetet, aimiilkor a zálogjog jogosítottja — birtoklása ellen'ére — éppen a lényeges jogát nem gyakorolhatta a mágia tevékenységével. A germán jogban, nem szólva a szántén előforduló fiducáiáról, az úgynevezett áltere Satzungnak két esete volt, az Ewigsatzung és a Totsatzung. Mindkettő a jogosult birtokával és gyümölesszedési jogával jéirt. Az előbbinél a tulajdonostól a jog megalapítása fejében fizetett összeget nem lehetett visszaíkövetelni ós a jogosult a gyümölcsöket elszámolás Ikötelezettsége nélkül szedhette. Az Ewiigisatmuag normális esete tehát nem volt zálogjog, hanem haszonélvezeti jog, a tulajdonos azonban tartozásának kiegyenlitésével követethette, hogy a haszonélvező hitelező a haszonélvező ti jogáról mondjon lle. Ewigsatzung eisetében is ki lehetett azonban kötni, hogy a. jogosultat az eladás joga megillesse. Ily kikötés esetélben már az Ewigsatzung is valóságos zálogjog, amely melleit a haszonélvezeti jog a kamatot pótló járulékos joggá válik. Az Ewigsatzung esetében szintén iki kötlioi ö lex comnrissoriá ról ugyanaz áll, mint a római jogi lex commissoriáról. A Totsatzung esetében a jogosultnak a szedett íryümölesöket és egyét) hasznokat a követelés törlesztésére pénzértékük szerint el kellett saámolnia, a Totsatzung- tehát szintén tiszta zálogjog.68 Ugyancsak 68 A Satzung valamennyi esetét a legtöbben zálogjognak tartják. Az ellenkező — a szövegben képviselt — állásponttal különösen Kobler szállott szembe (i. m. 96. és köv. 1.) s a zálog-jelleget abból vezette le, hogy az adós teljesítésével önmagától sziint meg a Satznng, az adósnak dologi joga volt a felszabadításra. Az adósnak nem is szűnt meg a fizetési kötelezettsége, hanem csak a tetszésére volt bizva, hogy teljesit-e és mikor.