Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - Gladstone [William Ewart] és az ingatlan-zálog. 10. [r.]

1 i4 a décisig alkalmazása az esetre tényleg kiterjesztés volt (they have extended it).21 Az Ítéletet meg is változtatták. De lássuk azonban csak erről az oldalról a legfőbb fokú Ítéletet. „Ö Lordságailv felfogása a tényállás felől" (their Lordships' view of tbe . facts) ami ezt illeti, ugyanez volt. Az „eltitkolása a felek egyike által a tehertételnek, mejynek felőle e&edül neki volt tudomása" (the concealmieni bi one of the pariies of an incumbrance known only to himself.)22 Értendő lévén Wme fél alatt nyilván a tulajdonos, vagyis a többször említett Ogden. De hát ha ez így van, vagyis, ha egyszer a ténybeli premissza az, hogy ezen. mint láttuk, csupán „a jogi terrénum tisztázása végett" dici* causa, vagyis pusztán forma kedvéért közbetolt alak (I. r. alperes), Spass á part mint a német mondja, valóságos komoly vevőnek tekintendő, még pedig olyannak, aki nem tudott a terhek s különösen Ö. zálogjoga felől: akkor a legfőbb fokú döntésben különösen egy az, amit igen nehéz felfognom. Mi okból kerítenek ők oly nagy feneket az elutasításnak, mit cifrázzák ennyire a dolgot és helyezik indokaik súlypontját a „trust"-ök, bizodalmak és alattomban értetendőségek tanába; amidőn a helyzet egész szárazon az, hogy itt az alsófokon előrántottak egy elvi decisiót, amelynek premisszái egyszerűen nem fedik a jelen alkalommal eldöntés alapjául fektetendő tényállást? A kérdésben forgó 1817. angol decisió eddigi pályafutása. Homály e pályafutás angol vázlatában. Lássuk ezután annak a bizonyos decisiónak (Toulmin v. Steere), amelynek körülte ez az egész vitakérdés forog, hogy ugynevezzem, a pályafutását, amennyire ez az előttem ismeretes arra vonatkozó adatokból kivehető. E decisió, mintegy alkalmi felbuzdulásból, mint mondám, neki vágott a rendszer órckapujának, vagy mondjuk sziklafalának, amidőn — legszögesebb ellentétben az angol jog alapelveivel23 — a méltányossági tehertételnek megállapította az elsőbbségét a felőle pedig mit sem tudó későbbi jogi zálogtartó ellenében. Azóta (1817.) a jelen eldöntésig (1914.) közel száz esztendő telt le, anélkül, hogy a decisiót bár csak egyetlenegyszer is alkalmazták volna. Már legalább ebből a döntvénykritíkából ezt vélem kivehetni. Habátor hozzá kell tennem, hogy az erre célzó magyarázatnak több olyan részlete van, amely kissé homályos előttem. Ezzel nem azt állítom, hogy az angol jogi irók ahsolute véve. vagyis saját publicumuk számára ne imának 21 Id. old. 22 L. Quart. Rev. 1914. 136. old. Lásd fentebb M. .1. Szemle 1923. évf 295. old. 2. bek. 23 Lásd fentebb 1923. évf. 197. old.