Magyar jogi szemle, 1927 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 3. szám - Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban. 1. [r.]

90 Az „errare humánum est" közmondásával ugyan könnyen és röviden megfelelhetnénk erre. A bírák is emberek, hogyne tévedhetnének és tévednének hát ők is. Ugy de a lélektani, a bölcsészeti és a jogi tudományok mai magaslatán talán mégis indokoltabb és megnyugtatóbb feleletet várhatnánk. Ne r esteijük azonban bevallani azt sem, hogy ebben a banálisnak tekintett közmondásban is nagy igazság foglaltatik. Az igazság meg nem találásának, az igazságosságtól való eltávolodásnak legbensőbb oka bizony sokszor a birói tévedés. Mikor forog fenn ilyen birói tévedés, miben áll az, miként lehetne azt elkerülni, ennek a beiható kifejtése és elemzése az, amit joggal várhatunk és követelhetünk a mai tudománytól. De felmerül itt egy ellenvetés, amit a biróság A7ethet a tudomány szemére Mi cimen vindikálja magának a tudomány azt a jogot, hogy a jogerős birói Ítéleteket felülbírálja s egyiket igazságosnak, másikat igazságtalannak minösitse? Vájjon nem megfordítva állhat-e a dolog s nem épen az-e a valóban igazságos Ítélet, amit a tudomány embere kifogásol? Vájjon nem tévedhet-e a tudomány embere is, aki nem ismeri a gyakorlati élet rideg valóságait, annak durva materializmusát. Ez az ellenvetés látszólag teljesen igazolt. Kétségtelenül a. tudomány is tévedhet s a tudományok története teméntelen tévedésre tekinthet vissza. Annak idején egy Aristoteles is hirdette a rabszolgaság jogosságát, a XVI. és XVII. században a büntetőjogászok egész serege helyeselte a torturát és a boszorkányok megégetését. De az igazság itt is a középen van. Tévedései mellett mégis a tudomány volt az mindig és mindenütt, ami az emberiség haladását, a felvilágosodást, az erkölcsi eszméknek terjedését előkészítette és előrcvitte. A tudomány emberei merték mindig és mindenütt kritika tárgyává tenni és ostorozni a törvénytelenségeket és igazságtalanságokat. S a komoly és alapos kritikából rendszerint csak jó származott. A boszorkányüldözés megszüntetése kézzelfoghatóan a Nicolas, ISpee, Bekker, Leibniz és Thomasius irodalmi agitálásának az eredménye, a halálbüntetések visszaszorítása örökre a Beccufia nevéhez kapcsolódik. A tudomány tehát nemcsak jogosítva van, de örök feladatából folyólag köteles is vizsgálódása körébe vonni és bírálat tárgyáyá tenni a birói ítéleteket is, hogy megfelelnek-e azok a törvény által elfogadott vezérelveknek, megvalósitják-e a törvény közvetlen és távolabbi céljait. Bármilyen bölcs, szakképzett és lelkiismeretes emberek legyenek a bírák, hivatali elfoglaltságuk mellett ők csakugyan nem érnek rá — és nem is ez a hivatásuk — a tudományos elmélkedésekre és elmélyedésre. A folyton ismétlődő jogesetek, a megszokás ellenállhatatlan erejénél fogva, egyfelől rutinirozottakká teszi, másfelől — a kiváltságosán magas szidlemüeket kivéve — bizo-