Magyar jogi szemle, 1926 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 1. szám - A valorizáció multja és jelene
vével már az ezüstnek bizonyos agiója volt. Ebből az következik, hogy pl. az 1797-ben adott kölcsön esetében az adós ugyanolyan névértékű váltócédulát volt köteles fizetni, holott á valóságos árfolyam alapján csak 102 forint fejében kellett volna váltócédulában 100 forintot fizetni. Amint már emiitettem, előfordult 1200-as eziüstárfolyam is, a táblázatban mégis legmagasabbkéni 500-as fordul elő. Ebből az következik, hogy az 1810 decemberében nyújtott 600 forint kölcsön fejében az adós 120 forintot volt köteles a jogszabály értelmében fizetni, holott tartozása a valóságos ezüstárfolyam alapján mindössze 50 forintot tett volna ki. Hogy a rendelet a teljesítéssel már megszűnt jogviszonyokat nem érintette, az már abból a rendelkezésből is folyt, hogy az életbelépése előtt lejárt tartozásokat is csak bankócédulában kellett teljesíteni. A fennálló bérleti és haszonbérleti szerződések hatályát a bér és haszonbér átszámítása nem érintette. Ha ingatlan vevője az ingatlant terhelő pénztartozást is magára vállalt, a vételár cimén fizetendő összeget az átszámított teher figyelembe vételével kellett megállapítani. Tartozásátvállalás eseti' ben az átszámításra nem az átvállalás, hanem a követelés keletkezésének időpontja volt irányadó. Egyesség esetében az átszámítás az egyezkedés időpontja szerint történt, ha azonban az. egyesség jogi természetét tekintve, nem ujitás, hanem tartozáselismerés volt, vissza lehetett menni az alapszerződésre. A végintézkedések érvényét a rendelet nem érintette, azonban az örökösök közt az örökhagyó akaratának megfelelő kiegyenlitésT: kellett létesíteni, különösen akkor, ha az örökhagyó különböző örökösökbe különböző időpontokban keletkezett és ennek folytán különböző kulcs szerint átszámítandó követeléseket hagyott. Az özvegyet szerződós értelmében megillető pénzbeli tartást a változott viszonyok folytán fel lehetett emelni. Ha a pénztartozást szerződés értelmében megbatározott érmenemben, pl. körmöci aranyban, két forintos tallérokban kellett teljesíteni, akkor a felek szerződését a most ismertetett jogszabályok nem érintették, de a jogszabályok alkalmazása szempontjából közömbös volt, hogy a felek az ezüstben., aranyban teljesítést kikötötték-e vagy nem. Nem lelá t a/t állítani, hogy ennek a magánjogi szabályozásnak az idejében a gazdasági helyzet róz-ás lett volna, mégis az, amit mi ma 100%-os valorizációnak mondanánk, vagyis a papírpénz mindenkori árfolyamához mért átértékelés ebben az esetben is rendszerint a minimuma annak, amivel az adós tartozott. Kétségtelen tény, hogy ez a rendezés nem is történhetett meg nagyobb megrázkódtatások nélkül, ami azt mutatja, hogy a hitelezői érdekek majdnem kizárólagos szem előtt tartása nem járhat az ilyen szabályozásnál tökéletes eredménnyel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a jelenkori helyzettel vont párhuzam esetében azt a fontos momentumot sem, hogy a papírpénz-