Magyar jogi szemle, 1926 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1. szám - A valorizáció multja és jelene

4.3 ben. Ennek a jelenségnek nem utolsó sorban volt az az oka, hogy a nemesfémből vert pénz a forgalomból eltűnt és az igy előálló ür betöltése céljából a papírpénz kereslete fokozódott. A kényszerárfolyamból logikusan következő ármaxiniálásokon felül különösen gyakran ismétlödnek e korban a nemesfém kivitelét és az azzal kereskedést tiltó rendelkezések. Emellett már 1803-ban megkísérelték a bankócédulák mennyiségének csökkentését egy a gyarmatárukra kivetett vámpótlék segélyével. Még komolyabb lépés történt 1806-ban. amikor állami kényszerkölcsönt rendeltek el a 10.000 forintnál nagyobb vagyonokra. Csakhogy a végrehajtásra nem került sor, mert a poroszfrancia háború kitörése folytán a határok és ezzel a semlegesség megvédése ujabb katcnai kiadásokat okozott. 1808-ban, amikor a bankócédulák mennyisége már 500 millió forintot tett ki és 100 ezüstforint értéke bankócédulában 200 forintot túlhaladott, ujabb kölcsönnel kísérleteztek, amit ismét háború akadályozott íueg. Ez a háború azután felemésztette a még meglévő nemesfém készleteket is, a bankócédulák mennyiségét pedig 800 millióra növelte. Az 1809. évi bécsi béke után végül a valuta helyreállítása centrális kérdéssé lett. Sismondi már ekkor a papírpénz devalvációja mellett volt, az államfő azonban ettől a gondolattól idegenkedett és inkább arra törekedett volna, hogy a papírpénz értékét újból teljessé tegyék. Ezt a célt szolgálta volna az 1810. évi rendezés, amelynek sikere annál kétségesebb volt, mert a háborúban elvesztett országrészekből a papírpénz az anyaországba özönlött és ezzel a bankócédulák mennyiségét mind az állam területéhez, mind pedig a lakosok számához arányítva lényegesen növelte. A bankócédulák értékének javítására szolgált volna az a kijelentés, hogy ujak nem fognak kiboc;áttatni, emellett külön bizottság állíttatott fel a bankócédulákuak váltócédulákra becsei élésére. A bizottságban Magyarország részéről 3, Erdély részéről egy tagnak kellett volna résztvenni. Amikor ez a rendezés papíron megtörtént, 900 millió forint névértékű bankócédula volt forgalomban. A papírpénz mennyiségének csökkentésére külön adó is szolgált volna, de ezt Magyarországon nem lehetett egyszerűen kivetni, mint az abszolutisztikus Ausztriáiban és ezért Magyarország lakosságához az adót megállapító pátens egyszerű felhívást tartalmazott önkéntes hozzájárulásra. Az 1810. évi pátens komoly végrehajtására sem került sor, ezzel szemben a bankócédulák mennyisége kb. 200 millió forinttal újból növekedett és a bankócédulák árfolyama olyan ingadozást mutatott, hogy 1810 decemberében előfordult, hogy csak 1200 frt névértékű bankócédula ért 100 ezüstforintot. Erre következett azután az effektív ezüsttartozások moratóriuma, amelynek értelmében az ércpénzben marasztaló ítéletek végrehajtását fel kellett függeszteni, ha az adós a tartozás névérté-