Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2. szám - A negyedszázados esküdtbíróság

53 inal ugy módosít ja az esküd tbirósági eljárást, hogy az esküdtbíróság valóban az igazság helyes kiszolgáltatásának gépezete legyen s „a felháborító képtelen felmentések tömegesen legalább is ne forduljanak elő." A Bpn. a kisebbb-nagyobb módosítások és újítások egész sorozatát iktatja törvénybe azon célból, hogy az esküdteket egyrészt felmentse a perjogi formaságokkal való bajlódástól s a tisztán jogi megítélést igénylő kérdésekre való feleletadás alól (9. §. 2. bek.), másrészt hogy az eljárás legfőbb céljának, az anyagi igazságnak az érvényrejutását az esküdtekkel szemben is biztosítsa. Legnagyobb jelentőségű újítás ez utóbbira vonatkozólag az esküdtbíróság bírói tanácsának az a joga, hogy a tévesnek vélt verdiktet nemcsak a vádlott javára, de annak a terhére is felfüggesztheti s az ügyet vagy uj esküdtszék elé utasíthatja vagy a Curiához biróküldés iránt tehet előterjesztést (22. §0 Kiegészíti ezt az uj szabályt a Bpn. 35. §-ában a kir. Curiának az a joga, hogyha arról győződik meg, hogy az esküdtek vags* az eljárt bíróság az ügy lényegében tévedtek, az ítélet megsemmisítésével uj eljárást rendelhet el s ezt esetleg más esküdtbiróságra bízhatja. Különösen a kir. Curiának adott ez a felülbírálási jogkör útját fogja vágni a helytelen verdiktek, illetőié o- esküdtbirósági ítéletek jogerőre emelkedésének s módot fog adni az anyagi igazság biztosabb érvényesítésére az esküdtbirósági ügyekben is. Még csak a Bpn. 18. és 25. §-ában szabályozott azt az újítást említem meg, mely szerint a marasztaló verdikt hozatala esetében az esküdtek maguk közül két esküdtet kijelölnek, akik az ítélethozatalban is a szavazó szakbirákkal egyenlő jogokat gyakorolnak. A Bp. novellának ez az eredeti ujitása a francia esküdtszéki rendszernek egy régérzett hiányát pótolja, mely kétségtelenül felette üdvös hatású lesz ugy az esküdtszék népszerűsítése, mint a téves verdiktek elkerülése s végeredményben az anyagi igazság megközelítése szempontjából. Ma már tisztán látjuk annak a Montesquieu által meghonosított banális tételnek, hogy az esküdtbiróságban az esküdtek a ténykérdést, a szakemberek a jogkérdést oldják meg, a teljes alaptalanságát-. Ugy Angliában, mint Franciaországban az esküdtek épen a legfontosabb jogi kérdést, a bűnösség kérdését döntik el a verdiktben (kivéve az angol special verdikt esetét). De míg az angol esküdtek a guilty kimondásával tisztában vannak azzal, hogy a vádlottat a vádirat szerinti bűncselekmény miatt ítélték el, amelyért tehát kiszolgáltatták azt a törvényben előirt legszigorúbb büntetésre, addig a francia esküdtek az igen és nem szócskák után, amivel a különböző kérdéseket eldöntik, rendszerint teljesen tájékozatlanok a büntetés nagysága felől, amivel a szaktanács sújtani fogja a vádlottat. Az pedig igazán kézzelfogható tapasztalati igazság, hogy az