Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1. szám - Dr. Juhász Andornak, a budapesti kir. itélőtábla elnökének ünnepi beszéde
25 bizottmány feladatai közé sorozta a táblabírák napidijainak „szilárd és változatlan alapjáról" való gondoskodást. Legkiennellkedőlhbek azonban azok a rendelkezések, amelyekkel az orszáig biráit egyrészt az alulról jövő, t. i. a pervesztes felek bosszújából fakadó, másrészt a felülről jövő, t. i. a hatalmasok részéről fenyegető kényszer ellen megvédeni kívánták. Mátyás király 1486. évi dekrétuma (*65 c.) szerint a törvényszékre csak fegyver nélkül volt szabad belépni „nehogy a törvények és jogok a fegyverek között elnémulni látszassanak". II. Ulászló 1492. évi dekrétuma (10. c.) azt rendeli, ,,hogy a királyi felség vagy a főpap urak és bárók egy birót se szorítsanak és kényszerítsenek arra, hogy valakinek kedvére a szokásokai és a közönséges bírói gyakorlatot, meg a törvény rendjét megmásítsa vagy megzavarja." Ugyanezek a dekrétumok (1486. LIV. és 1492. LXX. t.-c.) azoknak megbüntetéséről is rendelkeznek, akiik az ország rendes biráit és itélőimestereit becsimérlik és pedig — az ezidőszerint is aktuális — következő szöveggel: ,;A perekben és a bíróságok előtt elbukott felek biráikat néha rágalmazni, kisebbíteni és igaztalanul gyalázni szokták, mintha azok nem szolgáltattak volna nekik igazságot, akiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak". Ennélfogva a törvénycikk az ilyen becsmérléseket szigorúan eltiltja, az elégedetlenkedő feleket a fellebbezés útjára utasítja, s ha vádaskodásukat mégis fenntartanák s vádjukat bebizonyítani képesek nem volnának, abban a büntetésben rendeli őket elmarasztani, amelyben bizonyítás esetén az illető ítélőbíró részesült volna. Ezek a most idézett végzemények azt tanúsítják, hogy a magyar nemzet már századokkal ezelőtt intézményesen kivánta biztosítani a birói függetlenséget, mert tudatában volt annak, hogy a közhatalom kisebb-nagyobb kezelőinek, valamint a hatalomra törekvő pártoknak és irányzatoknak gyakran kényelmetlen és alkalmatlan a birói Ítélet mindenhatóságával szemben érzett tehetetlenségük, s hogy úgy erről a részről, nemkülönben a pervesztes felek önzéséből és boszszujából támadások érhetik a bíróságokat. Vesztett háborúk és forradalmak után a forrongó közhangulat talaja különösen alkalmas az efféle merényletek felburjánzására. Régi törvényeink védelmükbe vették a bírákat az ilyen támadásokkal szemben tudva azt, hogy mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak avagy hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia Ítéletét, nem biró az többé, hanem engedelmes eszköz azoknak a törekvéseknek vagy egyéneknek a szolgálatában. A függetlenségétől megfosztott vagy megfélemlített biró olyan tehetetlen, mint a művész, akinek elvették az ecsetjét vagy vésőjét, mint a katona, akinek kezéből kicsavarták a fegyverét, mint a lelkész, aki elől elzárták az Isten házát. Már századokkal ezelőtt tudatában volt eszerint a nemzet közvéleménye annak, hogy a birói függetlenség a meg-