Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 4. szám - Valorizáció és a joggyakorlat

116 állapítását jogilag meg nem indokolhatónak tartom és zavarólag hat e kérdés megoldásánál és félreismeri a valorizáció igazi mivoltát. E két csoportra való elméleti felosztásból az következik, hogy mindkét fél hibája nélküli valorizálás esetén a méltányosság nagyobb mértékben gyakorolható az adós érdekében, mint pl. a késedelem esetén. Ha pedig ugyanannál az egy jogesetnél a tényállás az, hogy a, pénzérték csökkenése már a késedelem előtt állott be és azután az adós késedelembe is esett, magától értető, hogy csakis a valorizáció kérdésének könnyebb megérthetése céljából elméletileg tett kettős felosztásból nem az következik, hogy ugyanabban az Ítéletben mintegy kétféle valorizálást kellene tenni, hanem oly átlag lesz az összes körülmények mérlegelése alapján megállapítandó, amely a méltányosság követelményeinek megfelel, mert hangsúlyozom, hogy az eset összes körülményeire való figyelemmel a méltányosságnak kell lennie a mérvadó irányelvnek. Az alábbi sorokban még kifejtendőkből nyilvánvaló lesz, hogy ez az egyedüli helyes kiindulási pont, amely minden egyes bárminő jogalapra fektetett jogeset eldöntésénél a legjobb szolgálatot teszi. Azzal szemben, hogy a kifejtettek szerint a valorizáció előfeltétele kizárólag az időközben beállott pénzértékcsökkenés, (amint az jx németországi Reichsgericht állandó judikaturájában el van fogadva) a következőkben röviden rámutatok arra, hogy judikaturánkban ez az irányelv és alapfelfogás ezidőszerint még nincs teljesen elfogadva. Ebben a kérdésben, t. i. a valorizálás előfeltételének megállapításában judikaturánk nem egységes és sok tekintetben nem kifogástalan. Az 1924 szeptember 17-én P. IV. 6682/1923. sz. a. kelt Ítélet, kártérítési perben, azért valorizál, mert az alperes már az elsőbírósági ítélet meggyőző indokaiból kártérítési és fizetési kötelezettségét felismerhette, ennek nem tett eleget, ezért a „valorizálási kérelemnek törvényes alapja van". Az 1924 szeptember 30-án P. IV. 6754/1923. sz. a. kelt ítélet, előre fizetett vételár visszafizetése iránti perben, kimondja, hogy a „bírói gyakorlat" értelmében valorizálásnak csak akkor lehet helye, ha az alperesre nézve „rosszhiszeműség vagy szerződést szegő magatartás" lenne megállapítható. Az 1924 szeptember 18-án P. IV. 6758/1923. sz. a. kelt ítélet, vételár megfizetése iránti perben, azért valorizál, mivel az alperes „oly kifogásokkal élt, amelyek előre láthatólag sikerre nem vezettek és amelyeket az alsóbiróságok merőben alaptalanoknak találtak". Az 1924 november 25-én P. IV. 1549/1924. sz. a. kelt ítélet, vételár megfizetése iránti perben, azért valorizál, mivel az al-