Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

97 mannák, de főleg a lengyel Zolinak vannak tisztán elméleti meggondolásai és ezen irók gondolatköre képezik alapját az alant következő reflexióknak is. Két alapkő adódik önkéntelenül, amint az ember ezen kér­désekről gondolkozni kezd. Egyik az az elv, amelyet Zoli for­muláz, egyszerűen és pregnánsan így:* hogy senki a háborúból hasznot nem húzhat és abból nem gazdagodhat, de sőt, vagyonát sem konzerválhatja másnak a rovására. A másik elv pedig az annyit hangoztatott méltányosság joga. Az első elv talán egy nem tisztán jogi norma, lévén benne a mélyre nézve és gyakor­lati alkalmazásban finánc-politikai elem is. Először az angol jog találta ki, illetve vitte keresztül a háborús u. n. konjunktu­rális (ezen szón van a hangsúly) vagyon elkobzásával. Az angol volt az első, aki belátta, hogy a gazdasági élet egészségteleit eltolódásából, amelynek következtében a neuizetvagyon majd nem mindenütt egy nem kívánatos réteg kezébe került, az államnak kötelessége a maga sápját leszedni. A német jog csak sokkal később tért át erre az elvre, de világosan mutatja ezt a tendenciát, az u. n. 3. Steuer-Notverordnung (14. Febr. 1924. RGBL. IS. 74.). Ez a rendelet tulajdonképen az első nagyobb valorizációs törvényalkotás, amely sok érdekes és értékes gondolatot vet fel, azonban tisztán elmélettel kivánva foglalkozni, csak annyiban fogok kitérni, ugy a gyakorlatra, mint a jogalkotásra, amennyire az valami átfogó nemcsak glosszátori vagy kompillátori gondolatot tartalmaz és inkább igyekezni fogok a fenti két elv kifejlesztéséből a valorizációs jogrendszert ismertetni. A második elv a méltányosság elve, egy ugy mint mindig mostanában is igen kedvelt jelszó, amelyet azonban a mai jogásznemzedék szintén az ultramontan-kommerzializalódás szolgálatába állított. Méltányos a szerződésnek bizonyos körül méiiyek közötti nem teljesítése (gazdasági lehetetlenülés). Ez az egyedüli interpretációja a méltányosságnak, amelyet a háborús magánjog szült. De vizsgáljuk meg e szót ős eredeti jogászi értelmében. A méltányos jog egy keletkezésben levő jogszabály (fluens jog szemben a constans joggal), de minden esetre valami, aminek jogi struktúrája van; — igy mondja ezt igen helyesen Köhler. A legtöbb német iró vele megegyezőleg hangsúlyozza, hogy a méltányosság egy „Norm." Rühmelin egyenesen kikel azon jogászok ellen, akik szerint a méltányos jog csak abban áll, hogy bizonyos korlátokon enyhítsen (értsd, hogy jogelvekel romboljon). Zeiler** szerint kétféle méltányosági gondolat van: 1. készség jótétemények teljesítésére (ez szerinte a jogász szá­* Zoli: Teoretisehe Bemerkungen zum AuíwertUiigsproblem 32 old. (Fiirth et Comp., Leipzig.) ** Zeiler: Kommentár. 1. kötet 68. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom