Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1. szám - A kir. itélőtábla 1924. jan. 5-én tartott teljes tanácsülésében elmondott megnyitó beszéd
24 sem szabad hatalma gyakorlásában sohasem megfeledkeznie, hogy midőn a tételes jogot alkalmazza, a tételes jogok systematikus magyarázata okos utján keresnie kell és meg is kell találnia a leghelyesebb jogot. A leghelyesebb jog pedig az lesz, amely jog az adott viszonyok között minél közelebb jut az egész jogterület fölött lebegő ragyogó eszményhez, az erkölcsi tartalomhoz, az igazságossághoz. Ez eszmény jegyében folytassuk mi is tudásunk legjobb erejével, erkölcsi érzetünk emelkedésével azt a munkát, amely minket illet abból a nagy munkából, mely a magyar nemzet uj életrekeltét ós ezzel az uj élettel az erkölcs és igazságosság diadalát és megtépett hazánk jobb sorsát jelenti. A kir. ítélőtábla 1924. jan. 5-én tartott teljes tanácsülésében elmondott meqnyitó beszéd. Elmondotta: Dr. Juhász Andor. Tisztelt teljes Tanácsülés! A most megnyilt 1924. évben lesz tizedik évfordulója annak a végzetes napnak, amelyen a világháború veszedelme ránk szakadt, aminek folytán biróságaink életműködése is kizökkent a béke éveinek rendes kerékvágásából és a bitói tiszt gyakorlása a megszokottnál is nagyobb erőfeszítést követelt és fokozottabb felelősséget hárított azokra a férfiakra, akik ezt a szép, de nehéz pályát élethivatásul választották A háborús években — a birói és fogalmazó személyzet létszámának a hadbavonulások miatt bekövetkezett erős leapadása, a polgári perrendtartásnak dicséretesen merész elhatározással a harci zaj közepette történt életbeléptetése s a vele összekapcsolt szervezeti reformok, továbbá a folyton változó háborús jogalkotások elsajátítása és gyakorlati alkalmazása, az önvédelmi harcunk sikeréért aggódó lelkünk' egyensúlyának a megőrzése s nem utolsó helyen az életgondok fokozatos súlyosbodása — követelt rendkívüli áldozatkészséget a jogeszme őreitől. Ezt a négy súlyos esztendőt követte azután a katasz trófa; az összeomlás. A hazánk függetlenségének csábító jelszavával iánk köszöntött, de mihamar nemzet- és vallásellenes irányba terelődött, majd a bolsevizmus fertőjébe fulladt forradalom még inkább megnehezítette, végül rövid időre ki is csavarta az itélőbirák kezéből a jogszolgáltatás gyakorlását.