Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2. szám - Az akaratszabadság és a psychopathia büntetőjogi értékelése

64 kezdjen bizonyítékokat Lázasan keresni, hátha sikerül valami sötét í oltót a múltban valaki éleiében felfedezni. (Vaikó 277. 1.). Ha pedig terhelt a valóság bizonyítása mellett még szakudást igénylő kifogásokat is kivár* érvényesíteni, módjában van a Bp. 256. §. ut. bek. értehnébeja eljárni. * A sajtótörvény megalkotásakor a miniszteri indokolás, a kép\ iseiöház igazságügyi bizottságának s a főrendiház bizottságának jelentése szerint is vezérlő elv volt az eljárás lehető gyorsítása. Ebben minden tényező megegyezett. Ezért kívánták a közbenső eljárás megrövidítését, hogy ezzel is a sajtóperek veszedelmes cl nyújtását megakadályozzák. A miniszteri indokolás szerint a javaslat azzal kívánta az eljárást gyorsítani, hogy a valóság bizonyítását a vádtanács és itélőbiróság előtt kezdeményezni ne lehessen. A képviselőház igazságügyi bizottsága azzal, hogy a kötelező vizsgálatot elejtette. A fősuly tehát az eljárás gyorsításán volt, s ezt az elvei a sajtótörvény 51. §-a kifejezetten is kimondja. — Ezen előzmények után nem jelentőség nélküli a St. 53. §-ának azon kitétele: ..legkésőbb", hiszen ezen szó elhagyásával a mondat értelme nem változik. Ezen szó használata nem pleonasmus, hanem jogi jelentőségű, azt jelenti, hogy záros haláridő (Finkelj, A sajtóról. 156. 1.). ezt meghosszabbítani sem a biró nem jogosult, sem pl. a Bp. 256. §. ut. bek. értelmében meghosszabbítani nem lehet, s ezt fejezi ki e gondolat tovább fűzése, hogy a ..később előterjesztett indítványt a bíróság figyelembe nem veheti." Különben is a sajtótörvény különleges törvény, a St. 15. §-p szerint a Bp. rendelkezéseit ezen törvényben meghatározott eltérésekkei kell alkalmazni. A későbbi sajtótörvény 53. §-ának rendelkezését tehát a régebbi általános törvénnyel lerontani annál kevésbbé lehet, mert a Bp. 256. §. ut. bekezdése is kivételes jellegű intézkedés, azt per analógiám kiterjeszteni nem is lehet. Ami végül a megbeszélő azon fej bégetését illeti, hogy a védő közfunkciókat teljesítő igazságügyi közeg, kétségbe nem vonom, sőt, de ez a kérdést előbbre nem viszi. A Bp. 256. §. ut. bek. értelmében ugyanis csak a terhelt kívánhatja, hogy a vádirat védőjének kézbesít tessék s ez annyira személyéhez kötött joga. hogy ha ezzel élni nem kiváii; illetve bejelenti, hogy nem él, a védő saját jogán a kézbesítést nem kívánhatja, s ez esetben a védő egyéb lörvényadla jogainak is praejudikál. Azon téjtegetésére pedig, hogy a törvényhozás, illetve most már a törvényhozástól különvált törvény a kényes sajtóügyek területén nem kívánta korlátozni a védő nagy közjogi fontosságú szerepét, azt bátorkodom megjegyezni, hogy valóban nem kívánta, de csak a kifogásra vonatkozólag nem. Hogy a valóság bizonyításának területéi* kívánta, az a törvénynek általam vitatolt szelleméből és kifejezéséből következik. Ha a törvény az ellenkezőt kívánta volna megengedni, arról rendelkezelt volna annál inkább, mert a minászleri indokolás felhívta a figyelmei arra, hogy a közönséges bűnvádi eljárásban megtelelő határidők a sajtójog területén túlságos hosszúak s egyes közbenső perbeli cselekménvek mellőzhet őknek mutatkoznak. f'allar nyomda, Budapest.