Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2. szám - Az akaratszabadság és a psychopathia büntetőjogi értékelése

51 íassa. A felelősség ás a determinizmus összeegyeztetése sehogy sem sikerült: erkölcsi öntudatunk, ez a makrancos paripa sehogy sem akart ezen a barriéren keresztülugrani. Egyre szélesebb körben jutott a filozófiában elismeréshez, hogy a/, akaratszabadság az előfeltevése minden etikai és büntetőjogi felelősségnek. Hogy csak néhány reprezentatív nevet emiitsek, Eucken Eudolf szerint „minden moralitás annak a feltevésétől függ, hogy legalább is jó és rossz között van-e választási szabadságunk".13 Simmel szerint „determinizmus és felelősség között kiegyenlíthetetlen antinómia van s minden közvetitése kisérlet megbukottnak tekinthető. Csak azon előfeltevés mellett tehetünk bárkit felelőssé, ha tényleges magatartása helyett mást is választhatott volna/'14 Így válik századunk elején túlnyomóvá az a tendencia, hogy vissza kell térni az indeterminizmushoz; hogy a felelősség megmenthető legyen, meg kell menteni az akaratszabadságot. Nem a felelősség nyugszik az akaratszabadságon, de az akaratszabadság szerepel a felelősségből, ebből a vitán felüli igazságtól folyó következmény képen. Ez a gondolatirány kanti reminiszcenciákra támaszkodott: Du karnist, denn Du sollst. Ez volt a probléma híres megfordítása, ahogy Simmel elnevezte.15 A determinizmus könnyen döntötte fel ezt a csúcsára állított piramist és rámutatott, hogy semmiféle erkölcsi követelmény nem teremtheti meg az akarat szabadságát. Különösen a büntetőjognak kell attól óvakodnia, hogy saját maga teremtse meg előfeltevését: az akaratszabadság a büntetőjogban és a büntetőjog speciális szempontjai szerint el nem dönthető: ez a büntetőjogra p.sra[3a.<TÍ; eís öiXko ysvo? egy olyan igazság, amelyet a büntetőjognak egy, a tudományos hierarchiában magasabban álló ismeretágból kell merítenie.16 Végül is ez a gondolatirány egy sajátságos, de mindenesetre őszinte extrémet váltott ki: Vaihingerhek u. n. als-ob filozófiájában, a tudatos önámitásnak ebben a paradox rendszerében. E szerint a tanítás szerint az akaratszabadság egyike az u. n. praktikus — vagyis nem csupán a tényeknek, de önmaguknak is ellenmondó, azonban etikailag hasznos fikcióknak.17/Ennek a tannak a csirái egyébként már a 70-es évek irodalmában feltalálhatók. (Hoppé, Steudel, Rümelin). Az akaratszabadság tehát ebben a koncepcióban merőben Örskényes feltevés, mely csak a felelősség megalapozására való, •olyan mint a matematika fikciója a gömbölyüségről, amely ts Geistige Strömungen der Gegenwart 374. u Einleitung in die Moralwiseenschaft. TI. 211. " Id. m. II. 212. 19 V. o. Petersen: Willenefreiheit, Morál, Strafrechl 169. és 195. 17 Die Philosophie des Als-Ob 2. kiad. 59—69. i*