Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - Büntetőjogi reformkérdések

149 és veszélyességét mérlegelni tudó megfontoltsággal nem rendelkezhetnének. Szerintünk a kémkedés katonai bíróság elé utalását sokkal inkább kívánja az — az indokolásban kifejezést nem nyert — szempont, hogy a katonai személyeknek, mint az állam területi védelmével élethivatásuk szerint foglalkozó egyéneknek természet szerint nagyobb a szakértelmük, kifejlettebb az érzékük az általuk védett érdekek ellen intézett támadások veszélyességének megítélésénél. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy a katonai bíróságok által alkalmazott jogszabályokon az idő foga mély nyomokat hagyott, „Martiális törvényeink", amint ezeket a kat. BP. kép viselőházi tárgyalása alkalmával az egyik felszólaló aposztrofálta, az 1852-es évben kodofikáltattak és 70 egynehány esztendő alatt még a legkiválóbb törvényhozási produktum is megfakul. Ezzel is indokolták azt a javaslatot, hogy közönséges bűncselekmények felett még akkor is, ha katonai személyek követték el, polgári biróságok a rendes büntető törvények szerint Ítélkezzenek. A jogszabályok e fogyatékosságát nyilván megfontolta a törvényhozó is, midőn szükségét látta annak, hogy a kémkedés cselekményének anyagi jogi rendelkezésein is tatarozásokat végezzen. Különösei; már létező jogszabályokon történnek oly módositások, amelyek a kémkedési cselekményeknek az adott viszonyok között megnyilvánuló fokozott veszélyeségével számolnak. Egyes cselekmények rendes körülmények között ártalatlan kotnyeleskedés, kiváncsiaskodás számba mennek és ennek megfelelő büntetés is jár értük, most azonban, midőn minden oldalról ellenséggel van körülvéve országunk, sulyosabb megtorlást igényelnek a kémkedést megkönnyitő előkészitő machinációk. így lett néhány kihágásból, amely háború idején már vétség volt, a jelen törvény értelmében bűntett. Röviden ösz-zefoglalva e rendelkezéseknek indokát és célját, talán nem vagyunk messze az igazságtól, ha oda konkludálunk, hogy a törvényhozó észlelte mily fogyatékos védelmet nyújtanak büntetőtörvényeink a kémkedé.-sel szemben és mennyire szükséges éppen a jelen viszonyok közt a hiány pótlása. Utalnunk kell arra, hogy a nyugati államok, amelyek állandó versengések és évtizedek óta tartó — hol fortissimo, hol tompított — fegyver csörtetése a kérdést már régebben napirendre hozta, e hiányt alaposan és kellő körültekintéssel már régen pótolták. Azoknak a nyilvánosság számára titokszáml>a menő ügyeknek, amelyeket —- Binding meghatározása szerint — az állam csupán bizonyos hivatalos személyekkel kíván közölni, s amelyek ismerete tényleg, általában véve csupán ezekre szorítkozik, a német büntetőjog mintaszerű védelmet biztosit. A büntetőtörvénykönyv vonatkozó (92. §. t. pont) rendelko-