Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám - Grosschmid Béni 70 éves

66 vény alkalmazásában is egyik legfőbb vezércsillag. Már csak azért is, mert minden törvény felől első sorban az teendő föl, hogy csakis a helyeset, igazat és észszerűt akarja", de „a jogban lehetőleg élethűségre s bizonyos fokig önkéntelen sugalmainkra kell hallgatnunk", „az ember tényei ad hominem értelmezendők s illetőleg ad homines s azoknak megbirálásánál, értelmezésénél nem lehet figyelmen kivül hagyni,azt a légkört, amelyben a tényeknek értelme a maga megfejtését birja", mert „a jog nem mechanismus, hanem organismus", az igazság felsőbb sugalom, amelynek elevenen kell élnie az élő biróban. Ennél magasabbra Gorsschmid Béni már nem emelkedhetik, ezt a magastatot azonban megtartotta mindenütt — beszélt légyen ő akár a süritett kötelemről, .akár a telekkönyvi szolgáltatásról, akár a kártérítésről, pénztartozásról, ágiságról, közszerzeményről és mindenről, ami nehéz vagy könnyű, de a magánjog területéhez tartozik! írásairól, műveiről, alkotásairól azonban most ne Ítéljünk! Ugy hiszem, hosszú idő fog lefolyni, amig akadni fog, aki hivatottsággal és rátermettséggel fog majd Ítélkezhetni. Minket elnyom a közelség és az általa feldolgozott anyagnak a nagysága, a feldolgozásnak .az architektúrája pedig szinte lenyűgöz. Ezekkel megbirkózni kevés az erőnk s ami erőnk van, az is mintha elzsibbadna előttük. Velük szemben azt érzem, mintha egy nagyméretű dómban járnék, melynek csúcsai a felhőket karcolják. Érzem benne a „numen"-t, látom a nagy méreteket és az arányokat és pedig nemcsak a maguk egészében, hanem ezer és ezer részletében s mindenütt ugyanazon erőt és rendet, mindenütt ugyanazon gondot és szellemet, mindenütt a lelkiismeretes munka megtestesülését! jAz ő jogászi geniusa mindenütt egyenletesen, nekünk azonban nehezen megközelithetően szárnyal a magasban. Grosschmid Béni azonban nemcsak az ethicummal sűrítette a jogot, hanem faji és nemzeti tüzes érzéssel is. Nemcsak a szerződéshez, hanem a vérhez és a múlthoz való hűséget is tanitja. Mi az ágiság, a vérség?, nemde a múlt!? Szereti tehát az ősi multat, nagyratartja a történelmi zománcot és a hagyományokat és azt hirdeti, hogy „a hagyományokban nagyon sok az államfentartó erő." Hiszem: a közelmúlt szerinte sem fog tartozni az államfentartó hagyományok közé. Ezeket a közelmúlt meggyalázta. Mi pedig elsülyedtünk — és sülyedünk napról napra. Mintha csak az ellenségeinket segitenők az ebben való törekvésében és érdekében! Mi marad jneg a múltból? Egy bizonyos, hogy meg fog maradni: a Grosschmid Béni neve és munkái. Tiszteletben, ymegérdemelt tiszteletben fognak nemzedékről nemzedékre átszállani. Kétségbe is kellene esni, ha a jövő nemzedékről nem lehetne reményleni, hogy tudni fogja: ,mit tesz lelkiismeretesen dolgozni és mi a maradandó alkotás. Gros-