Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - A nemzetgyülés és az alkotmány

61 ujjáalkotás pedig a történelmi alkotmánytól való elterés nélkül elképzelhetetlen; KÍ tudja már most pontosan megmondani, hogy ebben az eltérésben jogilag meddig mehet el a nemzetgyűlés. Végre a nemzetgyűlés az 1920. évi L t-c-t is módosíthatja (mint ahogy már meg is tette) és igy a 2. §-ban felállitani vélt jogi korlát alól magát bármikor fölszabadíthatja. Mindezeket összefoglalva, a 2. szabálya — ha tartalmaz is korlátot — az csakis az indokolás egész gondolatmenetéből kifejezésre jutó az az erkölcsi korlát lehet, hogy a nemzetgyűlés történelmi alkotmányunk reformjában bölcs mérséklettel járjon el és a változott viszonyok által nem indokolt eltérésektől a mai átmeneti helyzetben annál inkább tartózkodjék, mert jelenleg sem a királyi hatalom, sem a főrendiház nem működik, a nemzet jelentékeny része pedig a törvényhozásban való képviseletben akadályozva van. Mikor a nemzetgyűlés összejött, hivatása és hatásköre tekintetében A legellentétesebb felfogás uralkodott a politikai és jogi körökben, irodalomban és napisajtóban. Sokan teljes törvénytelenségét vitatták, sokan tisztán alkolmányozó gyűlésnek tekintették, végré tekintélyes államférfiak ép az alkotmányreformra való jogosultságát vonták kétségbe. (Bővebben szerzőtől: Nemzetgyűlés és alkotmányreform, Jogtudományi Közlöny 1921 febr. 1. és 15-iki számok.) Megnyugvással állapithatjuk meg, hogy a miniszteri indokolás jogi konstrukciója ma már nemcsak a jogirodalomban nyert elismerést, de hova-tovább az irányadó politikai körökhöz is utat talál. E tekintetben nem lesz felesleges idézni két államférfi egyidőben tett nyilatkozatát. Apponyi Albert gróf: „A képviselőház a nép által való választás jogcímén felül a formai jogfolytonosságon nyugvó alkotmányfejlődés alapjával is rendelkezett; a jelenlegi nemzetgyűlésnek ily alapja nincs, az csak a népakarat nyilvánulása. Ezzel nem akarom a nemzetgyűlés tekintélyét kétségbevonni. Az a nemzet szüksegjogának alkotása, hogy segítsen magán oly helyzetben, mikor a tételes jogforrások csődöt mondtak." (Velencze és Pécs között, Pester Lloyd, 1921 okt. 21.). Bethlen István gróf: „Az egykamarából nemzetgyűlést a rend helyreállításának pillanatában a történelmi kényszer hívta életre: szükség volt rá, hogy a bókét megkössük, hogy a nemzet életében a jogfolytonosság meg ne szakadjon és hogy a napikérdések megoldassanak." (Pécsi beszéd, 1921 okt. 21.). Mind a két nyilatkozat ugyanaz a hang, amelyet a miniszteri indokolás megüt, hogy tudniillik „nem valamely forradalmi újításnak vágya, hanem a viszonyok kényszerítő ereje indította a kormányt arra, hogy a folytonosságában megszkitott alkotmányos élet helyreállítására irányuló törekvésében" a nemzetgyűlés öszszehivásához folyamodjék. Ugyanez a felfogás van leszögezve az országgyűlés felsőházáról szóló javaslat miniszteri indokolásában: „a nemzetgyűlésnek amaz átmeneti jellegű feladatából és céljából, hogy a forradalmak és a háború következményei által megzavart alkotmányos életünket a kényszerítő szükség folytán beállott változások figyelembevételével a jogfolytonosság elvének megfelelően ősi alkotmányunk kipróbált,, szilárd alapjaihoz visszavezesse, egyenesen az következik, hogy nemzeti életünk legfontosabb megnyilvánulásának, a törvényhozásnak ezeréves fejlődés alapján kialakult rendszerét is épségben kell tartanunk s azon csupán az ország területének megcsonkítása s a közfelfogás és a viszonyok átalakulása miatt elkerülhetetlenül szükségessé vált azokat a változtatásokat kell megtennünk, amelyek a törvényhozás régi szerveinek életrekeltéséhez és működésének hatályosságához megkívántatnak." /\A nemzetgyűlés és az alkotmány. E folyóirat mult évi X. számában ez alatt a cim alatt megjelent kisebb közlemény fejtegetéseire — tekintettel a tárgy fontosságára — három rövid megjegyzést kívánok tenni. Cikkíró megcsonkítva idézi az 1920:1. t.-cikk 2. §-ának jelentésére adott magyarázatomat s igy homályossá teszi, elferdíti annak értelmét. Dr. Egyed István.