Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1943 (11. évfolyam, 40-41. szám)

1943 / 40-41. szám

27 transportation fokozatos visszaszorítására, a mai fegyházbün­tetés (penal servitude) rendszerének kifejlesztésére, majd a fog­házak államosítására (Prison Act 1877.) hozzák meg a külön törvényeket. A fogházügy s ezzel az egész börtönügy államosí­tásával egyszerre megalkotják a javító és rabsegélyező egyletek külön kódexét is. A különböző nevű jótékony egyesületeket rö­videsen egy közös egyletté olvasztják s a rabsegélyezés egységes vezetésére egy külön központi bizottságot alakítanak (Central Committee of discharged Prisoners Aid Societies). Ennek a Központi Bizottságnak buzgó munkája folytán rövidesen hat­van rabsegélyező egylet alakult meg, úgy, hogy minden fogház­zal legalább egy (némelyikkel több) rabsegélyező egylet áll összeköttetésben, mely az illető fogházból kibocsátottakat rögtön gondozásba veszi, elhelyezésükről gondoskodik. Az állam évente több ezer fonttal segélyezi az egyleteket. A legtöbb egylet men­házat tart fenn. (Homes for Discharged Prisoners.) Ugy, hogy a rendszeres és tervszerű patronázs folytán mondhatni egyetlen kiszabadult rab sem marad gondozás és gyámolítás nélkül. Ki kell még emelnünk, hogy Anglia már a XIX. század derekán külön törvényekkel codificálta a fiatalkorúak javító­nevelésének ügyét is. Az 1854. évi Reformutory School Act a ..bűnelkövető" fiatalok, — 1857-ben, majd 1866-ban pedig az „elhagyatott" gyermekek nevelésére alkot külön törvényeket (In­dustrial School Act), valóságos kis codexeket. Vagyis államosítja a fiatalkorú bűnelkövetők és az elhagyott gyermekek gondozá­sát és ezt a nagyszerű munkát azóta is állandóan napirenden tartja és újabb és újabb törvényekkel segíti elő. (Legújabban Children Act. 1908. és 1932.) A javítónevelő-iskolák és az ipari iskolák hosszú sora mellé 1908-ban (Prevention of Grime Act) felállítják a „Borstal intézet" nevű fiatalkorúak fogházát, mely intézmény az északamerikai Reformatorynak módosított és tö­kéletesített alakja, a felnőttebb, 16—21 éves fiatalkorúak szá­mára. Angliának ezek a kitűnő törvényei és intézményei a gyer­mekek és fiatalkorúak erkölcsi megmentésére és hasznos mun­kásokká kiképzésére, kézzelfogható bizonyságok a mai büntető­jogi és bűnügypolitikai tudomány követeléseinek igazságára. Ezek a nagyszámú javítóintézetek és ipari iskolák eredményez ték azt, hógy a kriminalitás náluk a világháborúk előtti idők­ben fokozatosan lejjebb szállott s a nagy fegyházakat és fog­házakat egymás után be kellett szüntetni a rabok létszámának állandó kevesbedése miatt. Sohasem szenvedtem angol-mániában, s ha abban lettem volna is, a két világháború alaposan kiábrándított volna abból, de az igazság előtt nem szabad szemet húnyni s az ellenség­től is lehet és kell is tanulnunk. A börtönügy és a javítónevelés • \

Next

/
Oldalképek
Tartalom